Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Többnyire emelkedtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók szerdán, elsősorban annak köszönhetően, hogy az Apple jó első negyedévről számolt be.
Tokióban a tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index háromhavi csúcson zárt, 1,1 százalékkal 8883,69 pontra emelkedett. Szöulban a vezető tőzsdemutató, a Kospi 1,2 százalékos erősödéssel végzett.
Emelkedtek a vezető mutatók Ausztráliában, Indiában, Szingapúrban és Tajvanon is. A shanghaji és a hongkongi tőzsde továbbra is zárva tart a holdújévi ünnepek miatt.
Az amerikai határidős mutatók 0,24 és 1,06 százalék közötti erősödést jeleztek közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül. Kedden a DJIA 0,26 százalékkal 12 675,52 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,11 százalékkal 1314,61 pontra süllyedt. A Nasdaq Composite mutatója 0,09 százalékkal erősödött és 2786, 64 ponton zárt.
Az elemzői várakozásokat jóval meghaladó eredményekről számolt be az amerikai Apple a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott negyedéves gyorsjelentésében, köszönhetően annak, hogy okostelefonjából (iPhone) és táblagépéből (iPad) rekordmennyiséget értékesített az ünnepi szezonban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.