Más színbe helyezi a legnagyobb magyar ipari katasztrófát egy most lezárult vizsgálat, amely szerint a helykiválasztástól kezdve, a tervezésen, az engedélyezésen, a kivitelezésen, majd az üzemeltetésen, ellenőrzéseken, s az engedélykiadásokon át egészen a külső, természeti okokig (földrengés, erős szél, csapadék) számtalan tényező egymásra rakódása okozta a Mal Zrt. X. számú vörösiszap-tároló kazetta gátfalának 2010. október 4-i átszakadását.

Pusztai József, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Geotechnikai Tanszék vezetőjének irányításával közel egy éve tart a vizsgálódás, amelynek validálása és következtetéseinek az ellenőrzése nemzetközi kutatók bevonásával már folyik. A vizsgálódás eredményei március elején a Pécsi Egyetem által kezdeményezett – Mandulavirágzás hete elnevezésű – nemzetközi konferencián kerülnek terítékre. Mindenesetre a megállapítások alapján Tolnay Lajos, a Mal Zrt. elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: a kutatómunka igazolta, hogy a vörösiszap-katasztrófa valójában természeti katasztrófa volt, s mint ilyenre a magyar állam teljes megtérülést igényelhetne az Európai Uniótól, akár több tízmilliárd forint értékben.

Tolnay Lajos

uni-miskolc.hu

Ugyanakkor a parlament úgynevezett Kolontár-bizottsága jelentésének elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat (amelyről kedden délelőtt szavaznak a honatyák) elsősorban a Mal Zrt. felelősségévé teszi a katasztrófát. A bizottság azt állapítja meg, hogy „az ipari katasztrófa elsődlegesen és döntően a Mal Zrt. ipari tevékenységével összefüggésben, az ő felelősségi körében következett be. A felelősségben, ha nem is közvetlenül, de osztoznak a Mal Zrt. létesítését engedélyező hatóságok, továbbá az ellentmondásos szabályozást elfogadó jogalkotók és a hatóságok működtetéséért felelős kormányok.”

Földrengés, szél és csapadék

Tolnay Lajos szerint sajnálatos, hogy a bizottság az egy éves munka során egyetlen geotechnikához értő szakértőt sem hallgatott meg. Így fordulhatott elő, hogy a pozitív következtetések mellett sem sikerült teljes körűen feltárni az igazságot.

„Voltak ugyan régebbi emberi hibák is, de a potenciális külső – természeti – okok vezettek a vörösiszap-katasztrófához” – állítja Tolnay Lajos a kezdetektől, s szerinte „véleményét immár feketén-fehéren alátámasztja a most záruló szakértői vizsgálat eredménye is.” A tudósok arra jutottak, hogy nyolc fő ok együtthatása okozta a katasztrófát. „Bár külön-külön, azaz önmagukban ezek az egyes tényezők nem tűnnek dominánsnak, illetve kizárólagosnak a katasztrófa bekövetkezte szempontjából, ezek együttes és közel egy időpontban kulmináló jelentkezése már indító szerepet játszott a 2010. október hó 4. napján 12 óra 10 perckor megindult és percek alatt lezajlott folyamatban” – áll a jelentésben. S hogy mik voltak ezek az okok? Nem kis részt természetiek, földrengés, csapadék és szél, a talajviszonyok változása – derül ki a vizsgálatból.

Habár a gátszakadás napján nem volt földrengés a térségben, az azt megelőző egy évben 100 km-es sugarú körön belül 17-et regisztráltak, 5-öt éppen a gátszakadást megelőző hónapokban, miközben az azt megelőző 10 évben 50 km-es sugarú körön belül összesen 22 volt. Ezek nyomán szemmel nem törvényszerűen látható repedések keletkezhettek, s a meglévők tovább tágulhattak. „A földrengés közvetlenül nem feltétlenül nevezhető meg a gátszakadás okaként, de nem zárható ki, hogy az közvetve meggyengítette a rideg, inhomogén gátszerkezet anyagának, ’kötésének’, munkahézagainak összetartó erejét, és így részben hozzájárulhatott a katasztrófa bekövetkeztéhez” – fogalmaz a dokumentum.

Iszaptenger a katasztrófa napján

hvg.hu archív

A csapadék is szerepet játszhatott a katasztrófa bekövetkeztében: a megelőző 6 hónapban az érintett területre mintegy 900 milliméter csapadék hullott, ami mintegy 200 milliméterrel meghaladja a sokéves átlagot. „Tényként állapítható  meg, hogy a rendkívüli csapadékmennyiség nem jelentett az üzemszerű használat szempontjából problémát, mivel a megengedett tározási szintet soha nem lépték át. Ám az is tény, hogy ennek következtében a talajvízszint közel a terepszinten volt az északnyugati saroknál, aminek annyiban lehet hangsúlyos szerepe, hogy az itt elterülő – lejtős felületű, és a kationcserével már amúgy is ’legyengített’ – agyagfekü felszínét tovább áztatta” – mutatnak rá a szakértők.

A katasztrófa napján a szél mindvégig az átszakadt sarok irányába fújt – ez azonban pont ellentétes az uralkodó széliránnyal. Emellett a szélerősség aznap fokozatosan nőtt, és a széllökés sebessége éppen 12 óra körül érte el a maximumát. Természetesen a szél esetében „százalékosan önmagában kis arányú tényezőről beszélhetünk, de ’rizikófaktorként’ való meglétének ténye nem vitatható” – szögezi le a jelentés.

Környezetvédelem kontra gátstabilitás

Szintén a természet „munkájának” tulajdonítható a vörösiszap-kazetták okozta környezeti szennyezést megakadályozni hivatott résfal úgynevezett állékonyságának a romlása. A vizsgálat során kiderült, hogy sohasem vizsgálták a résfal telepítésének a kazetta állékonyságára gyakorolt hatását, s „ha úgy tetszik ezzel a döntéssel akarva, akaratlanul két fontos szempont közül ’választottak’ a résfal építését előírók, nevezetesen a környezetvédelem, kontra gátstabilitás alternatívái közül. Utólag ugyanis már látható, hogy a résfal megfelelő eszköz a környezetvédelmi szempontokból a káros anyag szétterjedésének megakadályozására, azonban hátrányos eszköz a kazetta stabilitása szempontjából” – mutat rá a jelentés.

A természeti faktorok mellett egyéb tényezőket is felsorol a dokumentum, amelyek együttes hatása okozta a katasztrófát. Már maga a helykiválasztás is potenciális veszélyforrást jelentett az akkori ajkai timföldgyár bővítését, kapacitásnövelését célzó, a hetvenes évek végén indított beruházás esetében, de a döntési folyamat a 80-as évek végére lezárult, és azt követően senki nem kérdőjelezte meg. Megjegyzendő az is, hogy a tározó és a töltések már készen voltak, s használatba vették őket, mire 1997-ben lezajlott a privatizáció.

A szakértők olyan kockázatok figyelmen kívül hagyására utalnak, mint például az, hogy a X. számú tározót mintegy 10 méterrel magasabb területre telepítették (a tárolt vörösiszap pedig 21 méterrel magasabbra került), mint a tőle mintegy 1 kilométernyire lévő Kolontár. Ráadásul a helyszín mocsaras talajú volt pont ott, ahol a gát végül átszakadt.

Hibák a tervezésnél

Számos hibát vétettek a tervezés során is: a megtervezett kazettának nagyon kis biztonsági tartaléka volt. Az előzetes vizsgálatokat nem a tényleges talajkörnyezetben végezték el, hanem jó 32-48 méterrel odébb, illetve méteres nagyságrendű eltérés volt a terveken szereplő adatokhoz képest a kritikus gátszakaszon. A gát alapozását sem tervezték meg megfelelően, miként egészében véve a X. tározót sem (az adott geometriai és altalajviszonyok mellett).

Ahol áttört a gát

hvg.hu archív

A vizsgálat során bebizonyosodott az is, hogy az akkori hatóság úgy adott ki engedélyt, hogy a szabványban előírt vizsgálatokat nem teljes körűen végezték el.

A kivitelezés során pedig – a tervezés hiányosságaival szoros összefüggésben – nem volt megfelelően ellenőrizve az építési technológia, továbbá szakszerűtlen volt a gátalapozás is.

Az üzembe helyezés engedélyezése során lehetőségük lett volna a hatóságoknak – a tervezési és a megvalósulási tervdokumentáció ismeretében – akár pótlólagos feltételeket támasztani, kötelezettségeket előírni, ám ilyenre egészen a katasztrófáig nem került sor. A gyár folyamatosan üzemelt, és az időszaki engedély-meghosszabbításokat is megkapta.

Az ominózus (X-es) tározó  – olvasható a jelentésben – az üzemeltetés során nem lépte át a tervező által előírt, illetve a hatóság által megengedett értékeket, s a szabványi kereteket – olvasható a jelentésben. Az üzemeltetés időszakos ellenőrzése (monitoring, illetve a hatósági engedélyek megújítása) kapcsán a dokumentum pedig azt állapítja meg, hogy „az engedélyezéstől a vörösiszap-tároló kazetta tönkremeneteléig nem volt olyan hatósági kötelezés, illetve szabványi előírás, amely a mindenkori üzemeltető számára indokolttá tette volna azt, hogy a korábbi terveket bármely okból felülvizsgáltassa.” A szakértők szerint ugyanakkor nagy valószínűséggel a jogszabályi hiányosság (joghézag) vezethetett ahhoz, hogy a 90-es évek elején a tervező monitoringrendszert nem tervezett, a hatóság pedig ezt a későbbiek során az üzemeltetéshez sem követelte meg. A gyár ráadásul folyamatosan a hatósági engedélyek birtokában üzemelt, tehát a hatósági engedélyek megújítása, illetve kiadása időről időre megtörtént.