Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A város kapuját megjelölő, a Rubik-kocka ihlette ikonikus toronyházat is terveztek a jövő mérnökei az Etele térre egy pályázaton - közölte a hg.hu oldal.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai hétfőn mutatták be annak a háromnapos workshopnak az eredményeit, amelyen a terület fejlesztési tervének elkészítése volt a feladat - írta a hg.hu, amely a látványterveket is közzétette.
A BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumának kezdeményezése, a Várostervezési Napok célja, hogy a különböző mérnöki szakmák képviselői már diákkorukban megtapasztalják, hogyan dolgozzanak együtt, közösen gondolkodva egy adott feladaton.
Idén az Etele tér fejlesztése került a diákok célkeresztjébe, a munkákat szakemberekből álló zsűri bírálta el, akik sorában megtalálható volt Takács Viktor, a 11. kerület főépítésze is.
A Hódosi Alexandra, Horváth Dávid, Nádasdi Zoltán és Sarmasági Álmos alkotta csapat víziója a területet a város egyik kapujaként is értelmezve egy ikonikus építészeti elemmel szerette volna megjelölni - így született meg a Rubik-kockára emlékeztető toronyház ötlete.
„A célunk ezzel az épülettel az lenne, hogy aki a főváros felé közeledik, már messziről észrevegye, és így tudatosuljon benne, hogy Budapestre érkezett” - mondták a tervezők, akik szerint a mai technológiával megoldható lenne az is, hogy az épület egyes szintjei egy központi tengely körül horizontális síkban elforduljanak.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.