Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Véglegesen Magyarország javára dőlt el az AES amerikai energiacéggel folytatott jogvita, a döntés szerint nem sértett nemzetközi rendelkezést az erőművi hatósági árak bevezetése – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Magyarország számára kedvező döntést hozott a Világbank mellett működő vitarendezési fórum, az ICSID (International Centre for Settlement of Investment Disputes) az AES Summit és az AES Tisza által indított beruházásvédelmi jogvitában június 29-én – közölte a minisztérium.
Az érvénytelenítési eljárás lezárásaként az eljáró bizottság megerősítette az ICSID választottbíróság 2010. szeptemberi ítéletét, amely szerint Magyarország nem sértette meg az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit az erőművi hatósági árak 2006-os bevezetésével.
Az érvénytelenítési eljárás befejezésével az ügy véglegesen Magyarország javára dőlt el. Különösen nagy siker az NFM szerint, hogy az eljáró bizottság a magyar indítványnak megfelelően, az ilyen ügyekben kivételesnek tekinthető módon a magyar ügyvédi költségek megtérítésére is kötelezte az AES-t.
Az AES Tisza Erőmű Kft. és tulajdonosa, az AES Summit Generation Ltd. 2007-ben indítottak pert a Magyar Állam ellen a washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróság előtt – idézi fel a tárca közleménye.
Álláspontjuk szerint Magyarország az erőművi hatósági árszabályozás 2006-os bevezetésével megsértette az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit. A felperesek úgy vélték, hogy az AES Tisza és az MVM Zrt. közötti 2001-es megállapodásban rögzítetteknél jóval alacsonyabb hatósági árak előírása miatt a társaság beruházásai is sérelmet szenvedtek.
A nemzetközi bíróság 2010 szeptemberében hozott, most megerősített ítéletének indoklásában kiemelte, hogy Magyarország a hatósági árszabályozás bevezetéséhez kapcsolódó egyetlen intézkedése sem ütközik az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseibe. A bíróság az AES Summit Generation Ltd. minden igényét – köztük a felperes több mint 30 millió dollár értékű kárigényét is – alaptalannak találta és elutasította.
Az ICSID a Világbank mellett működő, államok és befektetők közötti jogviták eldöntésére létrehozott speciális nemzetközi választottbíróság. Az 1965-ös washingtoni egyezmény hívta életre kifejezetten azzal a céllal, hogy a nemzetközi beruházásvédelmi ügyeket elbírálja – tette hozzá az NFM.
Az elmúlt két évtizedben, a befektetők által közvetlenül indított beruházásvédelmi viták számának növekedésével, az ICSID a legtekintélyesebb beruházásvédelmi vitarendezési fórummá vált. Ítéleteit minden szerződő államban az adott állam legmagasabb bírósága által hozott ítélettel azonos hatályúként kezelik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.