Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Duna még hajózható, de a tartós szárazság miatt rohamosan romlik a helyzet, és ha így megy tovább, szeptember közepére leállnak a teherszállító hajók a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke szerint. A vízi járművek már csak könnyítésekkel járnak, hogy kisebb legyen a merülésük, ez azonban plusz költséget jelent az áru átrakása miatt.
Ha sokat veszít a hajó a merülésből, akkor egy idő után gazdaságtalanná válik a hajózás, mert nem térül meg az üzemanyag, illetve a személyzet költsége. Tíz centiméterenként 80-100 tonna áru vész el, azaz ennyivel kevesebbet lehet berakni – mondta Szalma Botond, a hajózási szövetség elnöke.
Az Al-Duna most még jól járható, de a német szakaszon egyre rosszabb a helyzet, és elképzelhető, hogy két hét múlva már nem tudnak a hajók onnan elindulni, így leállhat a vízi szállítás. A leállás veszélyezteti a magyar külkereskedelmet is, különösen a most induló gabona exportot - tette hozzá.
Szalma Botond úgy vélte: ha továbbra is tartós lesz a meleg, és nem esik eső a vízgyűjtő területeken - Ausztriában, Németországban - akkor veszélybe kerülhet a turista hajók közlekedése is. Ezek merülése azonban alacsonyabb, mint a teherszállító uszályoké, így egyelőre biztonsággal közlekednek.
Egyre gyakrabban jönnek a figyelmeztető jelek, hogy oda kell figyelni a Dunára - mondta a MAHOSZ elnöke, hozzátéve: nem elsősorban a hajózás miatt, amely csak a haszonélvezője a folyónak, hanem előbb-utóbb az ivóvíz szempontjából lesz lényeges ez a kérdés. Véleménye szerint szükség lenne a nagymarosi és a másik két meg nem épült vízlépcsőre, amelyekkel kiszámíthatóbb lenne a vízjárás.
A Budapesti Közlekedési Központ kedden közölte, hogy a Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek egyes hajójáratok Budapesten, illetve néhány kikötőnél nem kötnek ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.