Üres üvegeket gyűjt a Betétcápa - Szegénység a jóléti államban
Sokan cserélnének a német nincstelenekkel, pedig a lecsúszás relatív. A jóléti állam sem a régi, Európa legnagyobb gazdaságának egyre nehezebb elszámolnia a nélkülözőkkel. Kiket érint Németországban leginkább a szegénység és hogyan reagál rájuk a társadalom? Berlini riport.
A város egyik legolcsóbb kocsmájában, a Biertempel bei Mario-ban (Sörtemplom Máriónál) 6:45 és 22:00 óra között 1,30 euró a fél literes sör, este tíz után 1,50 euróba kerül. Eddy ezt is sokallja, néhány hete még 15 centtel olcsóbb volt. Este hét körül még csak lézengenek az amúgy népszerű, legalább negyven éve üzemelő kocsmában. Emma néni, az aznapi kocsmáros azt mondja, minden hó tizedike előtt kell jönni, akkor van igazi forgalom, aztán tizedike körül a vendégek nagyrésze kifogy a pénzből, utána már csak a túlélésre elég a munkanélküli segély.
Egy-két nyugdíjas törzsvendég ücsörög a pultnál, arról beszélnek, hogy a falomlás és az euró bevezetése előtt még minden sokkal jobb volt. A sokat hallott szólamok mögött van igazság: az egykori Nyugat-Berlinhez tartozó városrészben bezárták az Osram és AEG üzemeit, az újraegyesülést követően már senki sem garantált a nyugat-berlinieknek munkahelyet. Jöttek viszont rengetegen Kelet-Németországból, akik jóval kevesebb pénzért is vállaltak munkát.
Udo egész életét Weddingben töltötte. Szerencsésnek mondhatja magát: aki végigdolgozta az elmúlt évtizedeket, annak most jó nyugdíja van, gyakran többet kap, mint a jelenlegi átlagfizetés a régióban. Aki azonban elveszítette állását és nem tudott azonnal máshol elhelyezkedni, itt is sorsszerűen csúszik bele az alkoholizmusba, majd kerül egyre nehezebb helyzetbe.
Eddy váltig állítja, neki nincsenek anyagi problémái, ő ésszel csinálja és beosztja a pénzét, de sokan élnek ismerősei közül súlyos szegénységben. Közben kikéri többedik sörét, Emma néni pedig diszkréten odacsúsztatja a cetlit, amin a strigulák állnak. Eddy behúzza a következőt és aláírja. „Leginkább az zavar, amikor a tévében mutatják a gazdagokat, amint többszáz, sőt többezer eurós pezsgőkkel mulatnak, miközben nézze, milyen helyzetben vagyunk mi. Na, ezeket a műsorokat kellene betiltani,” mondja, majd fizetés nélkül elmegy.
Minden hetedik berlini gyerek szegénységben él
A Német Gazdaságkutató Intézet (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) rendszeresen ad ki jelentéseket a társadalmi rétegek helyzetéről - ezen belül arról is, hogy milyen körülmények között válik tartóssá a szegénység. A stációi nemcsak Weddingben, hanem Berlin több városrészében is tetten érhetők, a hosszú ideje munkanélküli családok szegénységét pedig a következő generáció, a gyerekek örökölik meg.
„Annak az esélye, hogy az emberek kitörhetnek a teljes elszegényedésből, az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent” mondja Markus M. Grabka, a Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung kutatója a hvg.hu-nak. A gyerekek egyre inkább ki vannak téve a nélkülözésnek: Németországban a 15 éven aluliak 13 százaléka olyan családban nő fel, ahol a szülőknek a munkanélküli segélyen kívül semmilyen más állandó jövedelme nincs. Az országos statisztikát az egykori kelet-német tartományok rontják igazán le, itt ugyanis a szociális juttatásokból élő 15 éven aluliak száma eléri a 24 százalékot. A gyerekszegénység Berlinben minden hetedik, Brémában például minden negyedik gyereket érint.
Az sem igaz, hogy kizárólag a munkanélküliséghez kapcsolódik Németországban a szegénység. Sok szülő teljes- vagy részmunkaidőben dolgozik, de például éjjeliőrként vagy takarítóként csupán 2,60 - 3,50 eurós órabért kap. Ebből még azt sem tudja fedezni, amire a szociális juttatásokból futja. Bár sok pénzt költött az állam eddig a gyerekszegénység visszaszorítására, ez távolról sem elég, a politika pedig nem szívesen beszél erről a témáról.
Nem csak a bevándorlók gyerekeiről van szó
Wolfgang Büscher Németország legnagyobb gyereksegítő szervezeténél dolgozik. A Die Arche országszerte mintegy 2500 hátrányos helyzetű gyerekkel és fiatalkorúval foglalkozik, olyanokkal, akiket nem látunk, nem hallunk, ha Németországról van szó. A marzahn - hellersdorfi intézménybe naponta többszáz gyerek jár, akik szülei nem tudják kifizetni, hogy csemetéjük megfelelő taníttatásban részesüljön, de saját helyzetük sem engedi meg, hogy ők maguk foglalkozzanak a gyerek nevelésével.
Első hallásra hihetetlennek tűnik, hogy Németországban többezer olyan gyerek van, aki csak egyszer jut naponta teljes értékű táplálékhoz, még soha nem járt a saját városrészén kívül, és egy pár cipőn osztozik a testvéreivel. „Azzal kezdődik, hogy a szülőknek nincs munkája, nincs, ami rendszeresen elfoglalja őket. Az emberek valamilyen szinten lemondanak az életükről, és ezt a hozzáállást átadják gyerekeiknek is. Ők lesznek azok a fiatalok, akiktől ha megkérdezem, mi leszel, ha nagy leszel, azt mondják, munkanélküli", magyarázza Wolfgang Büscher, aki nemcsak rendszeresen kutatja a németországi gyermekszegénységet, hanem részt vesz a gyerekek mindennapi ellátásában és nevelésében is.
A Die Arche-nál alapvetően iskola utáni foglalkozásokra várják a gyerekeket: programokat kínálnak a számukra és ellátást kapnak. A gyereksegítő szevezet intézményeiben hozzájuthatnak könyvekhez, játékokhoz és segítséget kérhetnek, ha elakadnak a tanulással. Mivel azonban a tapasztalat azt mutatta, hogy ezek a gyerekek könnyen kihullanak a rendes iskolai oktatásból, a Die Arche-nak saját négy osztályos iskolái is nyíltak.
A hátrányos helyzetű gyerekek szociális készségei akár évekkel is el lehetnek maradva: „Nálunk csak harmadik - negyedik osztályban kezdenek írni-olvasni tanulni a gyerekek, előtte semmi értelme nincs nekifogni, mondja Wolfgang Bücher. Az első két év azzal telik, hogy a gyerekek megtanulnak a padban ülni és viselkedni a tanítás alatt.” Aki pedig azt hinné, itt javarészt bevándorlók gyerekeiről van szó, az téved: „bár őket is érinti ez a jelenség, nem igaz, hogy a gyerekszegénység első sorban az ő problémájuk. Felméréseink során kiderült, ebben a tekintetben semmilyen különbség nincs a bevándorlók és a német családok között. Marzhahn - Hellersdorfban, ahol most vagyunk, szinte alig jönnek nem német gyerekek.”
Kelendőek az üres üvegek
Német nagyvárosokban pályaudvarokon, frekventált negyedekben gyakran látni kukázó embereket. Hogy itt többezren élnek abból, amit mások eldobnak, az kevesek számára ismert az ország határain kívül. A visszaváltható üvegek, műanyagpalackok és alumínium dobozok jelentik az ötven év körüli munkanélküli, Pfandhai (Betétcápa, üres üvegekre vadászó nagyfőnök) mindennapi megélhetését is. Mivel olyan nagy a kereslet a visszaváltható palackok iránt, Pfandhai másfél éve bejelentkezett egy internetes oldalra, mely lehetővé teszi, hogy könnyebben jusson hozzá üres üvegekhez. Akiknél már hetek óta tornyosulnak a PET palackok, talál a Pfandgeben.de ("Betétet adok") oldalon elég telefonszámot, köztük Pfandhaiét is, hogy elvitesse otthonából a felgyülemlett visszaváltható palackokat. A férfi elmondása szerint vannak jobb hetek, de megesik, hogy egy egész hónapon át nem hívja fel senki. Ilyenkor kénytelen elindulni és a kukákban keresgélni.
Pfandhai egyedül él, nem részesül semmilyen szociális juttatásban. Elmondása szerint csak az üveggyűjtésből- és visszaváltásból tartja fenn önmagát. Házhoz megy, függetlenül attól, hogy 3 darab sörösüvegről (összértéke 24 cent) vagy temérdek ásványvizespalackról van szó (egy PET palackot 15 vagy 25 centért váltanak vissza). „A legnehezebb ebben a munkában mindig a palackok visszaváltása: időközben már annyian foglalkoznak ezzel, hogy akár órákhosszat is sorban kell állni, míg az ember sorra kerül a saját zsákmányával.”
Olyanok is rászorulnak a visszaváltható palackokból származó kevés pénzre, akik különben munkanélküli segélyből, nyugdíjból vagy egy úgynevezett minijobból, azaz részmunkaidős foglalkozásból élnek. Anna Marie 71 éves berlini nyugdíjas, minden nap kétszer megy ki a tegeli repülőtérre, hogy kihasználja a nagy utasforgalmat: „itt könnyebben lehet palackokhoz jutni, a turisták egymás után dobják el az üdítős üvegeket.” Anna Marie, társaihoz hasonlóan nem szívesen vállalja fel a családja, ismerősei előtt, hogy ezzel egészíti ki jövedelmét.
A Pfandgeben.de oldal kezdeményezője és üzemeltetője, Jonas Kakoschke azt mondja, a lehető legkülönbözőbb emberek keresnek ily módon pénzt: nemcsak nyugdíjasok vagy munkanélküliek. Amikor megalapította az internetes oldalt 2011-ben, nem gondolta, hogy mára országszerte mintegy 1300 ember regisztrál telefonszámával, és vállalja, hogy elszállítja az adakozó kedvű háztartások felgyülemlett palackait. „Fontos szempontja ennek a projektnek, hogy újra aktiválja azokat, akik hosszú ideje munkanélküliek: a palackok gyűjtése nem csak a pénz miatt fontos, hanem azért is, mert az embernek van oka nekiindulni, talál magának elfoglaltságot és találkozik másokkal. Ha felhívják, hogy jöjjön és vigyen el néhány üveget, akkor nem csak tartania kell magát egy időponthoz, hanem kapcsolatba kerül egy teljesen más társadalmi réteggel”, magyarázta a 29 éves diák a hvg.hu-nak. „A pénztelenség nemcsak az anyagi nélkülözés miatt keserű, hanem a pszichés nyomás miatt is: különösen egy olyan társadalomban, mint a német, amely nagy hangsúlyt fektet a pénzre, a teljesítményre és a munkahelyre.”
| Minden relatív |
A szegénység definiálására Németországban is az uniós módszertant használják, ami nem az abszolút nincstelenséget veszi figyelembe, hanem az adott ország átlagos életszínvonalához viszonyít. Ennek megfelelően szegénység veszélyezteti a német társadalom 15,8%-át, miután esetükbenaz egy főre eső nettó jövedelem nem éri el a közepes jövedelem 60 százalékát. Ez egy egyedülálló esetében havi 952 eurónál kevesebb jövedelmet jelent, egy négytagú család esetén pedig, amikor 2000 eurónál kevesebb jövedelem áll rendelkezésre. Jelentős anyagi nélkülözésben a német társadalom mintegy 5,8 százaléka él: ők nem tudják fedezni a mindennapi élelmiszereket, a fűtést, a villanyszámlát vagy a lakbért sem. Az uniós módszertant gyakran kritizálják. Vannak például olyan kelet-német régiók, ahol az emberek jóval az átlagjövedelem alatt keresnek, mégsem érzik úgy, hogy bármiben hiányt szenvednének, hiszen a fizetésekhez mérten a kiadások is jóval alacsonyabbak. Ennek ellenére a felmérés őket is úgy könyveli el, mint akiket a szegénység veszélyeztet. De könnyedén bekerülhetnek ebbe a statisztikába azok is, akiknek bár nincs állandó munakehelye, de például örököltek egy ingatlant és abból tartják fenn magukat. Markus M. Grabka, a német gazdaságkutató intézet szakértője azt mondja: „ezekben a jelentésekben nemcsak a szegénységre kell odafigyelni, hanem alapvetően a jövedelemeloszlásra egy társadalmon belül.” Ha más országokkal is összehasolítjuk a német adatokat, hamarosan kiderül, ezek a számadatok sokkal inkább az egyelőtlenségről és nem a szegénységről árulkodnak. Ma a regisztrált német munkanélküliek száma 2,9 milliónál tart, a hajléktalanoké pedig 250 000 fő. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
