Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Nyerges Zsolt nagyvállalkozó érdekeltségei közé tartozik az a cég, amely több Fejér megyei gazda szerint 1260 hektár állami földet használhat – írja a Blikk. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) az egyik gazda szerint nem árulták el, valóban ezzel a társasággal kötöttek-e újra szerződést a földterületre.
"2011 tavaszán több gazdatársammal levélben fordultunk az NFA-hoz a környékbeli, lejárt szerződésű állami termőföldek hasznosítása miatt. Több mint 30-an nyújtottuk be kérelmünket az összesen 1260 hektárra, minden gazda egy-egy meghatározott földterületre" – mondta a Blikknek Teichel István lepsényi gazdálkodó.
A helyi gazdák viszont azt a választ kapták, hogy a korábbi haszonbérlő, a Dél-Balaton Agro Kft. kérelme jóval korábban beérkezett, és velük már meg is kötötték a megbízási szerződést. Bár azóta két év telt el, a gazdák szerint semmit sem változott a helyzet. "Ugyanazok művelik a területet, mint eddig, azonban most már nekünk sem árulja el az NFA, hogy újból szerződést kötöttek-e a céggel" – mondta a lepsényi gazda.
A Blikk kereste a céget, hogy valóban ők használják-e még a földeket, de a társaságnál egyelőre nem reagáltak a lap kérdésére.
A Dél-Balaton Agro egy befolyásos kormányközeli ügyvéd-nagyvállalkozó, Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozik – írta a Blikk. Nyerges az igazgatósági elnöke a Mezort Zrt.-nek, amely több agárvállalkozásnak, így a Dél-Balaton Agro Kft.-nek a tulajdonosa közvetve vagy közvetlenül. A több mint 1200 hektárnyi földterület után évente legalább 75 millió forintos területalapú támogatás jár – tette hozzá a beszámoló.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?