Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Société Générale egyik elemzőgárdája azzal számol, hogy az amerikai S&P 500-as tőzsdeindex 2014 első negyedévében 15 százalékkal zuhanhat annak eredményeképpen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valamikor jövő év elején kezdheti el szűkíteni a monetáris lazítást. Az index évek múltán juthat csak vissza arra a szintre, ahol most áll.
A Société Générale egyik elemzőgárdája azzal számol, hogy az amerikai S&P 500-as tőzsdeindex 2014 első negyedévében 15 százalékkal zuhanhat annak eredményeképpen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valamikor jövő év elején kezdheti el szűkíteni a monetáris lazítást – írja a Business Insider. Az index évek múltán juthat csak vissza arra a szintre, ahol most áll.
A Société Générale közgazdászai felidézik, hogy a két korábbi monetáris lazítás leállítását követően 16, illetve 17 százalékkal szakadt be az index. A Fed jövő év elején indulhat meg a pénznyomda visszafogásával, a korábban várt 5-10 milliárd dolláros lépcső helyett 20 milliárddal szűkíthetik a havi eszközvásárlási keretet.
A tőzsdeindex 2014 második negyedévében indulhat meg felfelé a gödör aljáról, plusz 7 százalékkal, a mai szintet pedig 2-3 év múlva érheti majd el.
A bank jelentésében a befektetőknek azt ajánlja, hogy inkább japán és eurózónás eszközöket vásároljanak, ahol a gazdaságpolitika sokkal tisztábban rajzolódik ki, és a monetáris lazítás továbbra is életben van.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.