Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az MSZP a gáztárolók feltöltését sürgeti és vizsgálatot követel, amiért a mintegy 4,2 milliárd összkapacitású hazai tárolókban mindössze 1,7 milliárd köbméter körüli gázmennyiség van.
A korábbi három hétre elegendő helyett ma már csak néhány napig kitartó gázkészlettel rendelkezik az ország - mondta hétfőn a Népszavának Holoda Attila, az Orbán-kormány volt energetikai helyettes államtitkára.
Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján ezért azt követelte, a kormány vizsgálja ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetésének felelősségét.
Hozzátette, az Orbán-kormány feltehetőleg úgy vette meg a gáztárolókat a német E.On-tól, hogy azt sem tudta, mennyi gáz van bennük, noha az ügylet összesen 345 milliárd forintba került. Ez is mutatja, hogy a kormány rossz gazdája a nemzeti vagyonnak - jelentette ki. Szerinte az MSZP kormányzása alatt erősödött a földgázellátás biztonsága, új tározók épültek, és még a 2009-es krízis idején sem kellett korlátozni az ellátást.
Józsa István azt mondta a Fidesz már 2010-ben csökkentette a stratégiai készlet mértékét és eltörölte a földgázkészletezés minimális mértékére vonatkozó törvényi szabályozást. Így Magyarország ma nagy bajba kerülne egy gázválságban - tette hozzá.
Az MSZP-s képviselő arra is kitért, hogy a tározók nyomásáért felelős párnagáz kitermelése rossz megoldás lenne, tönkretenné a tározókat. Ezért arra szólította fel a kormányt, nyilatkozzon, hogy nem akarja bezárni a tárolókat, illetve hogy azonnal kezdje meg a feltöltésüket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.