EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Már menetrendszerűen járnak a 4-es metró szerelvényei, csak egyelőre még utasok nélkül – nyilatkozta a HVG-nek Bolla Tibor BKV-vezér.
„Optimista vagyok” – jelenti ki a 4-es metró márciusi átadási időpontját firtató kérdésre a HVG-ben megjelenő interjúban Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Igaz, hozzáteszi: „Teljesen nem lehetünk nyugodtak, mivel ilyen bonyolult rendszer hibamentes működését a kezdetekben sok minden befolyásolhatja, de most az utolsó tesztidőszak felénél tartunk, és eddig nem merült fel biztonságkritikus hiba.”
Elmondása szerint: „A főváros, a BKV és a vállalkozók együtt határozták meg az időpontot. Már menetrendszerűen járnak a szerelvények, csak egyelőre utasok nélkül. De kizárólag akkor fogjuk az utasok számára is megnyitni a metrót, ha meggyőződtünk róla, hogy semmi sem veszélyezteti a biztonságot.
A BKV gazdálkodása kapcsán a vezérigazgató úgy látja: „Mindenesetre jó lenne végre többéves büdzsét tervezni. Nagyon nehéz hosszú távú fejlesztésekbe úgy belefogni, hogy még a következő évi lehetőségeinket sem ismerjük.”
Az interjút a HVG e heti számában olvashatják.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.