Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába igaz, hogy az 500 eurósokat szinte kizárólag a bűnözők használják, a magas címletű bankjegyek egyszer már megmentették az eurózónát.
Miért van szükség az eurózónában az 500 eurós bakjegyekre? A több mint 150 ezer forint értékű címletet a hétköznapi emberek úgysem használják, miközben az alvilág szereplői előszeretettel tartják megtakarításaikat 500 eurósokban, vagy bonyolítanak le kábítószer-, illetve fegyverüzleteket a segítségével. Az 500 eurós ugyanis sokkal jobb, mint a 100 dolláros, ugyanakkora összeg ugyanis hetedakkora helyen elfér, ami a készpénzt használó alvilágban igen komoly szempont. Mi értelme az 500 eurósnak, ha azt szinte csak a bűnözők használják? – tette fel a kérdést a Pénzügyi Szemle Online blogja.
A fenti megállapítások mind igazak, az eurózóna legsúlyosabb válságnapjain ugyanakkor pont az 500 eurós bankjegyek mentették meg a fizetési övezetet az összeomlástól – mutatott rá Antti Heinonen, aki 1998 és 2008 között az Európai Központi Bank bankjegyekért felelős igazgatójaként felügyelte az új pénz bevezetését. A Lehman Brothers csődjét követően a bizalom ugyanis olyannyira meggyengült a bankrendszerben, hogy az eurózóna polgárai rekordösszegeket vettek ki a pénzintézetekből, és tartották megtakarításaikat készpénzben. Látványos bankrohamok és kígyózó sorok ugyan nem voltak, ha azonban nem álltak volna hegyekben az 500 eurósok a bankokban, akkor ezt a hirtelen jött készpénzigényt képtelenség lett volna kielégíteni.
Antti Heinonen hangsúlyozta, hogy az 500 eurósok nélkül a bankrendszer nem tudta volna készpénzre váltani a bankbetéteket, ami súlyos pánikhoz és valódi bankrohamokhoz vezetett volna. Heinonen szerint az 500 eurósokat komoly hiba lenne kivezetni, és bár igaz, hogy az alvilág előszeretettel használja a bankjegyeket, a tartalékfunkciója olyan erős, hogy nem hogy csökkenteni, de egyenesen növelni kellene a forgalomban lévő 500 eurósok számát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.