Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Már csak pár kilométernyi vezetéket kell kiépíteni Olaszország felől, hogy az egész régiónk vásárolhasson katari gázt – mondta Áder János államfő a katari látogatásán tett sajtótájékoztatón.
Áder János szerint hamarosan Magyarország is részesülhet a Katar által exportált cseppfolyós földgázból. Az államfő erről azután beszélt, miután Katar állam emírjével többek között befektetési lehetőségekről tárgyalt kedden Dohában.
A köztársasági elnök a találkozó után magyar újságíróknak elmondta, hogy Katar hatalmas kapacitást épített ki a cseppfolyós földgáz szállítására. Az arab ország a harmadik legnagyobb gázkészlettel rendelkezik a világon, és évente sok milliárdnyi köbmétert exportál. Az államfő szerint hamarosan Magyarország is részesülhet ebből a cseppfolyós gázból. Már csak néhány kilométernyi földgázszállító vezetéket és két, úgynevezett interkonnektort kell megépíteni, hogy Olaszország felől Magyarország és az egész régió katari gázt is kaphasson, amennyiben a pénzügyi feltételekről meg tudunk állapodni – fogalmazott az államfő.
Áder János hangsúlyozta: Magyarország számára fontos, hogy több lábra álljon, ne függjön egyoldalúan az orosz gáztól. Mint mondta, a katari gáz alternatív lehetőség lehet a visegrádi országok számára. Katarnak pedig mindez komoly piacot jelenthet, hiszen a négy ország együttes gázfelhasználása több mint 40 milliárd köbméter évente.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.