szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A Vásárosnaményig futó új szakasz építésében a Simicska Lajos érdekeltségének számító Közgép is részt vesz.

A kormány felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az M34 autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakasza kiépítéséhez szükséges forrás tervezéséről, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretén belül – derült ki a határozatból.

A finanszírozás tervezését azt követően kell megkezdenie a tárcavezetőnek, hogy kialakul a 2014–2020 közötti uniós programozási időszakra vonatkozó jogszabályi és eljárásrendi környezet.

Az M3 autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény között két szakaszban épül. Az első 33,8 kilométer hosszú autópálya-szakasz Nyíregyházától a 49-es út mellett lévő Őr községig tart, ezt múlt év elejétől már használhatják a közlekedők. Ez a szakasz az Új Széchenyi-terv keretében, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrás segítségével, nettó 31,9 milliárd forintért épült meg.

Kivitelezője a C-S-K-K 2009 konzorcium volt, amelynek vezető tagja a Colas Hungária Zrt. A konzorcium tagjai pedig a Strabag Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., és a Kelet-út Kft. voltak.

Az Őr-Vásárosnamény közötti második szakasz 11,9 kilométer hosszú. Az erre kiírt közbeszerzést az M3 Kraszna 2012 Konzorcium nyerte. A konzorcium vezetője a Magyar Aszfalt Kft., a tagjai pedig a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint a Colas Hungária Zrt. A kivitelezés költsége nettó 15,4 milliárd forint lesz, a befejezése ez év végére várható.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Karácsony: Saját embereit sem kíméli a kormány, hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket

Karácsony: Saját embereit sem kíméli a kormány, hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket

Az amerikai kormány szerint következményei lesznek, ha Navalnij meghal a börtönben

Az amerikai kormány szerint következményei lesznek, ha Navalnij meghal a börtönben

Music Hungary: A zeneipar nincs megmentve, a támogatások elégtelenek

Music Hungary: A zeneipar nincs megmentve, a támogatások elégtelenek