Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Sorra mondanak le tisztségeikről a madridi hitelkártya-botrány érintettjei, akik között két volt miniszter, több más politikus és egy szakszervezeti vezető is van – számolt be a spanyol sajtó pénteken. Csütörtökön derült ki, hogy több mint tizenötmillió eurót vertek el a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át a pénzintézet vezetői, igazgatók és tanácsadók.
Az El País című napilap nyilvánosságra hozta a 86 érintett ember névsorát, akik között szerepel Rodrigo Rato egykori gazdasági miniszter és Virgilio Zapatero volt parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter is.
A listán 27 olyan név olvasható, akik a kormányzó néppárt képviseletében láttak el tanácsadói feladatokat a bankban, 11-en a szocialista párt, 5-en pedig az egyesült baloldal nevű párt szakértői voltak.
A két legnagyobb spanyol szakszervezetnek összesen 11 tanácsadója érintett a botrányban, köztük két vezető is, akik a lista megjelenése után pénteken beadták lemondásukat. Rodolfo Benito, a legnagyobb spanyol érdekképviselet, a Munkásbizottságok nevű szakszervezet vezetőségének volt a tagja, José Ricardo Martínez pedig a Spanyol Munkások Általános Szövetségének a főtitkára.
Lemondott tisztségéről José María Buenaventura, a spanyol pénzügyminisztérium egyik államtitkári kabinetjének igazgatója, és Ángel Gómez del Pulgar, aki a madridi szocialista párt egyik vezetője volt.
Az ügyről nyilatkozó spanyol gazdasági miniszter gyomorforgatónak nevezte a történteket, de szerinte egyedi esetről van szó, nem pedig egy általános jelenségről, amely más pénzügyi vállalatokat is érinthet. A bíróságnak kell megállapítania, hogy mi történt – mondta a tárcavezető.
A spanyol korrupció elleni ügyészségtől származó információk szerint a visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek az vetett véget, hogy a bankot 2012-ben államosították, és ma Bankía néven működik.
Tíz év alatt több mint tizenötmillió eurót költöttek el így. Éttermekben 3 millió eurót, utazásra 1,5 millió eurót, hotelekre 800 ezer eurót, ruhákra 700 ezer eurót fizettek ki.
A spanyol központi büntetőbíróság, az Audiencia Nacional vizsgálatot folytat az ügyben. Az érintettek közül többen is állítják: úgy tudták, hogy törvényes, amit csinálnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.