Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tenderén a devizahitelek forintosításához a kereskedelmi bankok 7,83 milliárd eurónyi ajánlatot adtak be, az MNB az összes igényt elfogadta – közölte a jegybank a honlapján hétfőn.
Az MNB közölte: a devizatartalék felhasználására a következő 3 évben fokozatosan kerül sor.
A jegybanki közlemény szerint a kereskedelmi bankok összesen 7,83 milliárd euró megvételére adtak be ajánlatot, melyből 1,63 milliárd euró volt a rövid külső adósság csökkentési feltételhez kötött eszközre, illetve 6,20 milliárd euró a feltétel nélkül ügyletre beadott ajánlatok összege.
A jegybanki közleményben kitérnek arra: mivel a tendert megelőzően a jegybank minden jelentős fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelekkel rendelkező bankkal formális szerződést kötött a tendereken való részvétel mértékéről, és a bankok ennek megfelelően adták be ajánlataikat, így az MNB minden ajánlatot elfogadott.
A fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitel-állomány a bankrendszerben 3350 milliárd forintot (10,8 milliárd euró) tett ki 2014. szeptember végén, ami az ügyfelekkel való elszámolás után több mint 500 milliárd forinttal (1,7 milliárd euró) csökkenhet.
Ez azt jelenti, hogy a forintosítás 9 milliárd euró értékű állományt érinthet. Ugyanakkor az érintett hitelállomány mögött több mint 1,56 milliárd euró (480 milliárd forint) volt az elszámolt értékvesztés, amiből az MNB számításai szerint az elszámolások miatt csaknem 0,4-0,6 milliárd euró (120-180 milliárd forint) felszabadítására kerülhet sor. Ebből adódóan a bankok forintosításhoz kapcsolódó fedezési igénye 8 milliárd euró körüli összegre tehető – olvasható a jegybanki közleményben.
Az MNB tenderén allokált 7,83 milliárd euró azt jelenti, hogy a bankok a forintosításra kerülő devizahitel-állományt szinte teljes egészében fedezték. A jegybanki tender révén lehetővé vált a fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelek kivezetése.
Megjegyzik: az MNB az esetlegesen fennmaradt banki devizaigények kielégítésére 2014. november 11-én, kedden 10 órakor újabb tendert tart, amin a bankok a hétfői tender után rendelkezésükre álló limitek erejéig vehetnek részt. Ezt követően a jegybank csak egyedi banki igény esetén tart újabb tendert.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.