Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Legalábbis Angliában. Egy brit kutatás szerint ugyanis egy család társadalomban elfoglalt státusza akár 800 évszázadon keresztül is megmaradhat.
Egy brit kutatás szerint akár 800 éven keresztül is megmaradhat egy család társadalomban elfoglalt státusza – írja a Quartz. A University of California, illetve a London School of Economics egy-egy professzora azt írja tanulmányában, hogy a társadalmi státusz jobban öröklődött Angliában az elmúlt évszázadok folyamán, mint az emberek magassága.
Ezt pedig abból szűrték le, hogy megnézték, milyen vezetéknevek léteznek még a 11. századból, amikor is normannok, bretonok érkeztek Angliába. Az akkor vezetéknevek közül még ma is sokan léteznek: a Baskerville, Darcy, Montgomery, Neville, Percy és Talbot vezetéknevű emberek generációkon keresztül voltak a társadalmi elit csúcsán.
Az oxfordi, illetve cambridge-i tanulmányok pedig talán még inkább korrelációt mutatnak az elithez tartozással. 1940-ig latinul is kellett felvételizni Oxfordban, és bár 1986-ig ingyenes volt a felsőoktatás Angliában, nagyon kevesen tudtak bejutni az elit körein kívülről ezekre az egyetemekre. A kutatók ugyanis azt találták, hogy bár a 80-as évek végéig komolyan kibővült a felsőoktatási támogatások skálája, ugyanakkor ebben az időszakban is ugyanazok a régre visszanyúló vezetéknevek továbbra is megtalálhatóak voltak az elitegyetemek diákjainak listáján (csakúgy mint az ezt megelőző évszázadokban).
A kutatók szerint figyelemreméltó, hogy a társadalmi státusza az elithez tartozó vezetékneveket viselő embereknek mindenfajta gazdasági, társadalmi változáson keresztül fennmaradt, évszázadokon keresztül. Túlélték az ipari forradalmat, az iskoláztatás általánossá tételét, illetve a jóléti államok 19. századi kialakulását is. Ez ugyanakkor nem az első kutatás, mely azt mutatja, hogy az elit mindent túlél: az amerikai társadalom alsó 90 százaléka ugyanakkora vagyon felett rendelkezik, mint nagyszüleik, nem tudtak felemelkedni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.