Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Durva ütemben veszik ki a pénzüket az emberek az államcsőd közelében levő ország bankjaiból.
Kritikussá vált a görög pénzügyi rendszer helyzete.
A Reuters hírügynökség azt tudta meg egy csütörtöki zártkörű, az euróövezeti pénzügyminiszterek és az Európai Központi Bank részvételével megtartott egyeztetésről, hogy az EKB egyik tisztviselője kijelentette: most pénteken még ki tudnak nyitni a görög bankok, de hétfőn már nem biztos.
Mint beszámoltunk róla, megegyezés nélkül zárult az eurózóna pénzügyminisztereinek csütörtöki válságtanácskozása a görögök sorsáról. Hétfőn az euróövezet vezetői tartanak csúcsot a görög helyzetről. A görög dráma fontosabb eseményeit itt szedtük össze.
A görög bankokból pedig óriási betétkivonás történt. A Portfolio.hu arra emlékeztet, hogy múlt vasárnap óta megháromszorozódott a korábbihoz képest a betétkiáramlás mértéke. Mindösszesen 3 nap alatt 2 milliárd eurónyi, azaz bő 600 milliárd forintnyi betétben levő pénzt vittek el a bankoktól a görögök.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.