Négy borzalmas hét után a megfigyelők között igen nagy a tanácstalanság, vajon véget ért-e a kínai tőzsdék nem túl hosszú történetének leghorrorisztikusabb periódusa, vagy vannak-e még előttünk meglepetések. A hét két utolsó kereskedési napja dinamikus növekedést hozott, de azért mindenki óvatos. Az elmúlt hetek során egyharmaddal csökkent a tőzsdei vállalatok értéke, ami akkor is drámai, ha Kína nem tartozik az értékpapír-piacoknak erősen kitett országok közé.

A nagyobbik kínai tőzsde, a sanghaji meghatározó indexe, az SCI június 12-én még történelmi magaslaton járt 5166 ponttal, innen jutott a július 8-i mélypontjára, 3506 pontra. Kicsit hosszabb távon nézve azonban azt látjuk, hogy március közepén ugyanez a szint volt (március 17-én 3502), azt megelőzően pedig csak alacsonyabb. Vagyis aki azt mondja, hogy most elszállt a semmibe a kapitalizáció egyharmada, annak azt is hozzá kell tennie, hogy az március és június között a „semmiből” jött.

S itt mindjárt látunk is egy kis demonstrációt a kínai reálgazdaság és a tőzsdei teljesítmény összefüggésére: mivel a történelmi ralli az évtizedek óta a leggyengébb növekedési teljesítmény időszakára esett, elég vakmerő lépés lenne bármilyen jóslásba bocsátkozni a történelmi pánik kapcsán. Ezzel együtt érdemes megfontolni a hollandiai Delft Egyetem professzora, Peter Ho észrevételét: „… az elmúlt három hétben a Shanghai Composite Index közel 30 százalékot esett, s ez az érték a tízszerese Görögország teljes GDP-jének”.

AFP / Greg Baker

A két kínai értékpapír-tőzsde, a sanghaji és a shenzheni viszonylag szerény szerepet játszik a kínai gazdaságban, bár egyre jelentősebbet. A szabad forgalomban lévő részvények értéke a GDP harminc és negyven százaléka között mozog, szemben a fejlett tőzsdei világgal rendelkező országok száz százalék körüli értékével. Ráadásul a kínai tőzsdéken kétféle részvényt forgalmaznak, amelyek közül eredetileg csak a B típusúval üzletelhettek külföldiek is. Sanghajban ezekkel dollárban, Shenzhenben hongkongi dollárban kereskednek. Ma már hazai befektetők is adhatják-vehetik őket. Az A típusúakat viszont korábban csak kínaiak vásárolhatták meg renminbiért, s mai is csak meghatározott, az igen szigorú feltételekhez kötött Minősített Külföldi Intézményi Befektető státushoz jutott brókercégek kereskedhetnek még velük.

A belföldiek számára azonban igazi népi szenvedély lett a tőzsdézés. 90 millió magánszemély birtokol értékpapírszámlát. A kínai gondolkodásban tradicionálisan kitüntetett szerepe van a szerencsének. A kínaiakról szóló filmekben, legyen szó akár valamely Chinatownról a nagyvilágban, akár Hongkongról, akár a régi Kínáról, rendre fontos szerep jut a játékbarlangoknak. A kínai lapok ma is tele vannak fogadási történetekkel. S már nem is vagyunk messze az online tőzsdézés szenvedélyétől. A médiában a mostani nagy veszteségek kapcsán megszólaló kisbefektetők a társadalom legkülönbözőbb szegmenseiből jönnek a gimnazistáktól a segédmunkásokon és mérnökökön keresztül a nyugdíjasokig.

Ez a 90 millió ember az egyik magyarázata annak, miért reagált olyan gyorsan és hevesen a központi hatalom, amikor az első vészjelzések érkeztek a tőzsdékről. Tudták, hogy valódi népi problémával állnak szemben. Az értékpapír-felügyelet hozott egy csomó technikai szigorítást, a jegybank meglepetésre kamatot csökkentett, hatalmas pénzalapot biztosítottak a piac stabilizálására, s az állami tulajdonú befektetési cégeket utasították bizonyos részvények tartására, mások vásárlására.

A gyors és erőteljes reakció először csak növelte a pánikot, azt súgta sokaknak, hogy a kormányzat is megijedt. Ez a megfontolás beleakaszkodott a gyors központi reagálás másik fő motívumába: a megelőző negyedév elképesztő tőzsdei emelkedését a propaganda igyekezett úgy beállítani, mintha az a piaci orientációjú legújabb reformok eredménye lenne. S ha az eredmény volt, nyilván az összecsuklás is valaminek a következménye. Egyszer a tőzsde csapodár természetével is meg kell ismerkednie a kommunista kormányzatnak.

Ezért is lenne nehéz megmondani, hogy két jó nap, majd a hétvége milyen hatással lesz a folyamatokra. A kínai gazdaság mindenesetre elég stabil képet mutat. Bár a növekedés szempontjából évtizedekig igen magas számokhoz voltunk szokva, a mai lassúbb tempó mögött kiegyensúlyozottság rejlik, s persze a hat-hét százalékos tempóra is lenne sok jelentkező világszerte. Az IMF éves becslésének július 9-én kiadott revíziójában fenntartotta a korábbi, 6,8 százalékos növekedési kilátást, mondván, a tőzsdei folyamatok azt nem befolyásolják jelentősebben. Olivier Blanchard, a Valutaalap vezető közgazdásza ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az ingatlanpiacban rejlő veszélyek sokkal kritikusabbak, mint a tőzsdében rejlők. A piaci jelentésekből egyébként az tűnik ki, hogy a hatóságok kontroll alatt tartják mind az építési-, mind pedig a hitelpiacot. Ennek következtében hosszú hónapokon keresztül csökkent az ingatlanpiaci, főképp a lakáspiaci kereslet, s bár legutóbb ismét növekedést regisztráltak, a helyzet stabilnak tetszik. A bankrendszer jó állapotban van.

Sok megfigyelő a lehetséges politikai következményeket elemzi, melyek között népszerű nézet, hogy az események valahogy aláaknázhatják a jelenlegi vezetés pozícióit. Ez egyáltalán nem valószínű. Prompt esemény legutóbb 1989-ben „aknázta alá” a kínai vezetés egy részét, s akkor sem gyorsan. Ha van valami Kínában, ami még a tőzsdék jövőbeni teljesítményénél is nehezebben jósolható meg, az éppen a politikai palotaharcok lehetséges kimenete.