Beceneve még nincs, a kódneve (SWT-7,0-154) pedig csak a szakembereknek jelent bármit is, de ettől még tény, hogy a Siemens bő két évvel azután, hogy 2013 márciusától tesztpadra küldte az akkor legnagyobb teljesítmányű, "háromkarú szörnyeit" , megint lépett egyet előre.
Az új tengeri szélturbina 7 megawattos - a korábbi, több mint 6 MW-hoz képest ez 10 százalék -, és ez azt eredményezi, hogy egyetlen új turbina évi 32 millió kWh villamos energia előállítására lesz képes. Ez az energiamennyiség elegendő hétezer otthon áramigényének biztosítására. A sorozatgyrátásra szánt új rekordert az EWEA Offshore kiállításán mutatják be, Koppenhágában. A tesztüzem a dán Østerlid vizsgálati területén zajlik - igaz, nem a tengerben.

A Mr. Tízszázalékot, vagyis a nagyobb leadott teljesítményt úgy érik el az építők, hogy könnyebb és kompaktabb rendszert építenek a megnagyobbított szinkron generátor köré. A rendszer egyébként kifejezetten az alacsony sebességű forgásra paraméterezve termel majd áramot. A német gyártó előzetesen azzal számol, hogy az új óráissal már 2017-ben sorozatgyártásra állhat át.