Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megrángatta az árfolyamot a kormány és a cég között kirobbant háború.
A Magyar Telekom részvényeinek ára jelentős esés indult a Budapesti Értéktőzsdén miután a kormányszóvivő bejelentette, hogy felmondja minden szerződését a céggel az Ákos-affér miatt.
A bejelentést követő fél órában az árfolyam több mint 2 százalékot esett, majd visszapattant. Eközben az OTP, a Mol és a Richter árfolyam 1 százalék feletti plusszban járt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az állami és a NER-vállalat szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről, aminek keretében „kihasználnák a szinergiákat”.