Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Elmarad az ötnapos Volán-sztrájk – ezt mondta az ATV Start című tévéműsorban Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke.
Eredetileg ötnapos munkabeszüntetést terveztek március 28-tól, húsvét hétfőtől a Volán-társaságok szakszervezetei, miután nem tudtak megegyezni a béremelésről a munkáltatóval.
Baranyai Zoltán részleteket nem mondott, csak annyit, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentik a munkabeszüntetés elhalasztását – olvasható az atv.hu-n.
Pénteken kora délután aztán hivatalosan is megerősítették, hogy nem lesz sztrájk a Volán-társaságoknál, mert megállapodott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége az idei béremelésről.
A vagyonkezelő tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók körülbelül 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben.
Az ajánlat részleteiről jövő héten folytatják az egyeztetést.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.