Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos perben a fő tanú és az egyetlen vádlott vallomása csaknem mindenben egyezik, a lényeget kivéve: a tanú állítja, hogy a vádlott közölte vele, a Századvég, konkrétan Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató korábbi elnöke elintézne egy áfacsökkentést 2 milliárdért, a vádlott szerint viszont félreértette, amit mondott. Kedden folytatódik a tárgyalás, tanúként meghallgatják Heim Pétert is.
A legfontosabb tanú, Torba Tamás meghallgatásával folytatódott hétfőn az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos per, melyben a Fővárosi Főügyészség a jelek szerint egyetlen emberre, T. Viktorra húzná rá a vizes lepedőt.
A tárgyalás kedden további tanúvallomások felolvasásával, és Heim Péter tanúvallomásának meghallgatásával folytatódik.
T. Viktor az Advanced Network Technologies Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, és az ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja. Az ügyészség vádirata alapján a 2014 őszén kirobbant kitliltási botrány mögött valójában T. Viktor ügyeskedésének banális története áll.
Az ügyészség verziója
Az ügyészség története szerint T. Viktor – akit szinte tálcán kínált fel a sajtónak - 2014 májusában közvetítőn keresztül eljuttatott egy üzenetet az áfacsalásoktól szenvedő Bunge amerikai étolajgyártó céghez. Az üzenet legfontosabb része az volt, hogy a kormány hajlandó lenne 27 százalékról 5 százalékra csökkenteni az étolaj áfáját. Ez elhajtotta volna az áfacsalókat az étolajpiacról, de az üzenet úgy szólt, hogy 2 milliárd forintért cserébe intézik el, amit a Századvégnek kellett volna eljuttatni, úgy, hogy színlelt megbízásokat adnának a kormányközeli cégnek.
Az ügyészség szerint T. Viktor az üzenet átadásakor azt állította, hogy az a Századvégtől, konkrétan Heim Pétertől érkezett. Ha ez így történt, az egyértelmű és súlyos korrupció. Az ügyészség azonban az egész ügyet T. Viktor nyakába varrja, ugyanis a vádirat szerint valótlannak bizonyult, hogy a vádlott ismeri Heim Pétert (az ügyészség szerint semmilyen kapcsolat nem mutatható ki a két személy között), és az ajánlatból sem volt semmi igaz az ügyészség nyomozása alapján.
Ennek alapján a történet úgy érthető, hogy T. Viktor kitalálta a Századvég ajánlatát, hogy megvezesse a Bungét és kicsaljon a cégtől 2 milliárd forintot.
Csak a lényegben nem értenek egyet
T. Viktor már a per első napján vallomást tett és nagyon másképp mesélte el a történetet, mint az ügyészség. Azt állította, nem ő találta ki az ajánlatot, hanem a fő tanú, Torba Tamás értette félre, amit egy pályázattal kapcsolatban mesélt neki a vádiratban említett beszélgetésben, 2014 májusában. Azt is mondta, hogy ő valóban nem ismeri Heim Pétert és nincsenek századvéges, sőt kormányzati és parlamenti kapcsolatai sem.
Az üzenet közvetítője az ügyészség szerint Torba Tamás volt, aki akkoriban a Bunge áfacsalások elleni kommunikációs ügyeiben közreműködő alvállalkozója volt. Torba Tamás több tanúvallomásában is megerősítette, hogy az üzenetet átadta a Bunge Zrt. vezetőjének, aki felháborodva elzárkózott az ajánlattól, és közölte, hogy korrupcióban nem vesz részt a cég.
Ezt követően, még 2014 májusában Torba Tamás elment az amerikai nagykövetségre és nekik is elmesélte a századvéges ajánlatot, ami valószínűleg hozzátett a 2014 októberében kirobbant kitiltási botrányhoz. A 6 kitiltott személy között volt Vida Ildikó akkori NAV-elnök (ezt annak idején ő maga ismerte el), T. Viktor (róla ez most derült ki). A botrány kirobbanása után Heim Péterről is tudni vélte a sajtó, hogy a kitiltottak közt van, de ő tagadta ezt.
Torba Tamás hétfői tanúvallomásában kitartott korábbi állítása mellett, hogy nem értette félre, amit T. Viktor mondott, és a beszélgetés egyértelműen a Századvég és Heim Péter ajánlatának átadásáról szólt. (Egyik vallomásából olyan érdekesség is kiderült, hogy T. Viktor egyszer azt mondta neki, hogy a rendőrök, amikor házkutatást tartottak nála, megtaláltak nála egy cetlit, amire Habony Árpád neve volt felírva.)
Mivel a vádlott és a tanú története ellentmondott, a tárgyaláson szembesítésre került sor, melynek során kiderült, hogy szinte teljesen azonosan emlékeznek a történtek apró részleteire és az elhangzott mondatokra, a századvéges ajánlat kivételével: T. Viktor a szembesítés során is tagadta, hogy elhangzott volna a Századvég üzenete, kitartott amellett, hogy Torba félreértette, amikor ő egy pályázatról beszélt, Torba Tamás viszont elismerte, hogy valóban szó esett egy pályázatról, de kitart amellett, hogy utána a Századvég ajánlata is konkrétan elhangzott.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.