Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az MNB elnöke számára "a siker hírnöke", hogy ennyire támadják a jegybankot. Ez csupán azt bizonyítja szerinte, hogy a magyar jegybank sikeres, és amit tesz, példaértékű. A Magyar Nemzeti Bank újabb doktori iskolát támogat, ezúttal a győri egyetemen.
A győri egyetemen tartott előadást szerdán Matolcsy György. Az MNB elnöke, aki a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem (SzE) és a K&H bank rendezvényének vendégeként szólalt fel, bejelentette, hogy a jegybank és az egyetem Regionális és Gazdaságtudomány Doktori Iskolája együttműködési megállapodást kötött.
A rendezvényen elhangzott: míg Magyarországon az megy doktori iskolába, aki később kutatni vagy egyetemen tanítani szeretne, máshol a világon ez nem így van: a doktorit végzettek nagy hányada az iparban helyezkedik el. Remélik, hogy a jegybankkal történő együttműködéssel meg tudják mutatni, a gyakorlatorientált doktori képzésnek is van értelme – olvasható a Kisalföld helyi hírportál tudósításában. Mint arról a HVG múlt heti száma beszámolt, Matolcsyék valósággal öntik a pénzt a nekik kedves egyetemekre. Határon túli teológushallgatók gazdasági ismeretbővítésére is jutottak milliók.
Matolcsy így kezdte Győrben az elmúlt hat év gazdaság- és monetáris politikájáról szóló előadását: "jó nagy vihar volt Budapesten, amikor elindultunk, ahogy jó nagy vihar van a Magyar Nemzeti Bank körül is. Viharban csapkodnak a villámok." De vajon miért támadják a Magyar Nemzeti Bankot és a Pallas-alapítványokat? – tette fel a kérdést.
Mert olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű.
Matolcsy felfogásában "a siker hírnöke", hogy az MNB-t ennyire támadják.
A jegybankelnök szerint egyszerű blöff, hogy nincs meg az a 270 milliárd forint, amelyből az MNB létrehozta hat alapítványát. "Ez a pénz megvan, sőt nem csupán ez a 267 milliárd forint van meg, hanem 830 millió forinttal több a vagyonunk" – fogalmazott.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.