Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ha dízel Astrája van, eddig bizakodhatott benne, hogy kimarad a dízelbotrányból. A Spiegel azonban azt írja, ezeknél sincs minden rendben.
Nemcsak az Opel Zafira dízelautói rendelkeznek olyan szoftverrel, amely az emissziós határérték teljesítése érdekében kikapcsolja a katalizátort, hanem az Opel tömegautója, az Astra is, állítja a német Der Spiegel és az ARD közszolgálati csatorna Monitor című magazinja egy közös kutatás alapján, melyben szakmai partnerként a Deutsche Umwelthilfe (DUH) független környezet- és fogyasztóvédelmi szervezet is közreműködött.
Azt írták, a Volkswagen-botrányból megismerthez hasonló szoftver úgy van programozva, hogy a kipufogógázt csak akkor kezdi szűrni, amikor a külső hőmérséklet meghaladja a 17 Celsius-fokot. Emellett a katalizátor akkor is kikapcsol, ha az autóval hirtelen gyorsítanak, mert ilyenkor jelentősen romlanak a károsanyag-kibocsátás értékei.
A DUH szerint a dízel Astra kibocsátása a csúcson akár a nyolcszorosát is elérheti a határértéknek. Ezért a nonprofit szervezet úgy látja, a Zafirákat követően ezt a típust is azonnal vissza kellene hívni. Addig is elmentek, hogy kijelentették, az autó legújabb verziója még rosszabb értékeket mutat az eggyel korábbinál. Az Opel idei nyereségessége az új modell eladásaitól függ – ezt már az Opel főnöke, Karl-Thomas Neumann mondta korábban. Az Opel a magazin kérdéseire lapzártáig nem válaszolt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.