Minden cégén túladott Gyurcsány Ferenc

Utolsó termelő cégét is eladta Gyurcsányék cége, az Altus. A Motim a korábbi társtulajdonoshoz kerül.

  • unknown

Másfél milliárd forintért eladta a Motim Zrt-ben levő 49,78 százalékos részesedését Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Portfolió Kft. – írja az Index. A hírt Dobrev Klára, a volt miniszterelnök felesége, egyben az Altus ügyvezetője is megerősítette. A vevő a GPS Kft., a vagyonkezelő cég eddig társtulajdonosa volt a mosonmagyaróvári timföldgyárat üzemeltető Motimnak.

A Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Kft. 1995-ös privatizációjakor került az Altus tulajdonába, a menedzsment három tagjából alkotott GPS-szel összefogva a cég 90 százalékos tulajdonrészére tettek szert. Az ügyletet élesen bírálták, a Fidesz Gyurcsány miniszterelnöksége idején egy vizsgálóbizottságot is összehívott a család tranzakcióinak ellenőrzésére.

A most eladott Motim volt az utolsó cég Gyurcsányék portfóliójában. A politikus még az év elején jelezte, hogy túlad termelő vállalkozásain, ennek jegyében januárban a német Böttchernek adta el a Beta-Roll hengergumizó céget.

A kormányoldal azonban aligha lesz elégedett, hiszen az Altus továbbra is Gyurcsány Ferenc tulajdonában van. A társaság tanácsadóként nyert el uniós támogatásokat, emiatt több vezető kormánypolitikus bírálta korábban a volt miniszterelnököt, sőt, eljárást is kezdeményeztek emiatt az Európai Bizottságnál. Brüsszel szerint a pályázat körül minden teljesen szabályos volt.

Hozzászólások