Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A gazdasági bizottság egyöntetűen megszavazta a jobbikos javaslatot a nyári időszámítás bevezetéséről. A testület egyik fideszes tagja szerint a kormánypárt és az NFM is a javaslat mellé állt, szerinte nincs akadálya, hogy a jövő héten meg is szavazza a parlament az óraátállítás eltörlését.
Egyhangúan megszavazta a gazdasági bizottság kedden azt a javaslatot, hogy Magyarországon ezután a nyári időszámítást vegyék alapul. Ez azt jelenti, hogy a bizottság kormánypárti többsége is megszavazta a jobbikos Kepli Lajos indítványát – írta szerdán a Magyar Nemzet.
A javaslat egyöntetű támogatása némi meglepetést okozott a jobbikos politikusnak. A még októberberben benyújtott indítványban Kepli azzal érvelt, hogy leginkább a mezőgazdaságot segítené, ha eltörölnék az óraátállítást, de egy ilyen intézkedés élettani hatásai is kedvezőek lennének.
Bencsik János, a gazdasági bizottság egyik fideszes tagja azt mondta, szerinte nincs akadálya annak, hogy a parlament is megszavazza az óraátállítás megszüntetését, ő mindenesetre arra fogja biztatni képviselőtársait – a szavazásra egyébként a jövő héten kerülhet sor.
"A párton belül támogatjuk, egyeztettünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal is, és úgy tudom, ők is az ügy mellé állnak" – fogalmazott a fideszes képviselő.
Óraátállítás: egy órával többet pihenünk, de van három alvásgyilkos módszer
Október 30-án, azaz holnap hajnal 3-ról 2-re állítjuk az órát, így egy egész órával többet alhatunk. Ám ez nem jelenti, hogy ezt az egy órát valóban minőségi alvással fogjuk tölteni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.