Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kutyasétáltatás közben talált kézbesítetlen leveleket egy fiatal pár Sopron bánfalvi részén. Kiderült végül, ki hagyta ott azokat.
Egy 20 literes, kék szemeteszsákban több mint 140 küldemény, köztük számlák is voltak – ezt találta meg egy fiatal pár nemrég Sopronban. A kézbesítetlen levelek a lakott területtől körülbelül száz méterre voltak a bánfalvi városrészben. Egy részüket gumival fogták össze úgy, ahogy a postások szokták rendszerezni a leveleket – írja a Kisalföld alapján a szombati Bors.
A pár bement a bánfalvi kispostára, és megkérdezték, hogy nem hiányoznak-e levelek, de ott nem tudtak semmiről. Összefutottak a postásfiúval is, de azt mondta, nem tudja, hogyan kerülhettek a küldemények az erdő szélére.
Ezek után keresték fel a Kisalföld szerkesztőségét, ahol elmondták az esetet, majd onnan a soproni főpostára vitték a küldeményeket a hivatalvezetőnek. Ő intézkedett végül, és a levelek többségét még aznap eljuttatták a címzettekhez.
A Magyar Posta szóvivője közölte: a helyi postavezető vizsgálatot rendelt el, és kiderült, hogy a próbaidejét töltő, új kézbesítő hagyta az erdőszélen a küldeményeket. Addig a munkájával kapcsolatban nem volt panasz, de az eset miatt kirúgták.
A Bors felidézi: 2016 februárjában egy hajdúszoboszlói postás nem adta át a pénzküldeményt a címzettjének, hanem a nevében aláírta a papírt, és zsebre rakta a 92 457 forintot. 2015-ben másfél év börtönre ítéltek egy postai ügyintézőt, aki nem rögzítette a számítógépes rendszerben a befizetett csekkeket, hanem elrakta a pénzt. 200 ezer forintot sikkasztott. 2014 augusztusában értesítette az egyik debreceni posta vezetője a rendőrséget, hogy egyik alkalmazottja aznap nem kézbesítette a rábízott pénzt, őt Budapesten fogták el öt nap után.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.