Sok a vizsgálati igény, kevés a pénz, emiatt egyre nyúlik a várakoztatási idő a rendelőintézeti laborokban.
Június végére szóló előjegyzési időt kínáltak május elején a HVG anonim telefonos próbálkozására a szigetszentmiklósi szakrendelőben, ahová a környék 120 ezer lakosa tartozik. A hazai egészségügy kaotikus rendszerében ma már nem számít kivételesnek, hogy előbb lehet szürke hályoggal szemészeti műtőasztalra feküdni, mint laborvizsgálatra szóló beutalóval sorra kerülni. Az elmúlt években a kórházak több mint tízmilliárd forint költségvetési pluszpénzt kaptak, hogy növeljék azoknak a műtéteknek a számát, amelyekre megengedhetetlenül sokat kell várakozni. A laborvizsgálatoknál viszont az elmúlt évtizedben alig nőtt a diagnosztika finanszírozása.
„Egyre nagyobb körzetet látunk el, és a lakosságszámnál gyorsabban növekvő orvosi igényeknek kell eleget tennünk, miközben a laborvizsgálatokra fordítható pénzkeret sok éve változatlan. Nagyjából négyszer annyi kérés fut be hozzánk, mint amennyire a társadalombiztosító által külön kezelt laborkassza fedezetet nyújtana. A betegek 8–10 százalékát, akiknek a vizsgálatát a kezelőorvosuk sürgősséggel kéri, még így is azonnal fogadjuk” – mondja Raffay Éva, a szigetszentmiklósi rendelő igazgatója. Országszerte a nem sürgős esetekben még tolerálható tíznapos, kéthetes várakoztatás teljesen átlagosnak mondható. Ha ez a terminus szakmai okok miatt nem felel meg, a vizsgálatot kérő orvos ráírhatja a beutalóra a „sürgős” státuszt. Ha elmulasztja, a páciens úgy járhat, mint az a balatonlellei onkológiai beteg, akit a kaposvári kórház laborkérésével két hétig várakoztattak, amíg a lakóhelyén működő rendelőben sorra került.
A feszültségek fő oka, hogy különválik a fizetői és a megrendelői szerepkör. A vizsgálatokat az orvosok rendelik el, ebben alig korlátozza őket bármiféle előírás, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pedig fizet. A laborok egyetlen beutalót sem utasíthatnak el, amellyel az ellátási területükhöz tartozó páciens megjelenik. A kiadások megfékezése végett 2005-ben külön zárt laborkasszát hozott létre az akkori egészségbiztosító, évi 21 milliárd forint maximálisan szétosztható összeggel. A laboroknak a növekvő teljesítményért nem jár pluszfizetség, vagyis minél többet dolgoznak, fajlagosan annál kevesebb a bevételük. Alapesetben az egészségügyben egy teljesítményegység napjainkban 1,85 forintot ér, ám a laboroknál országos átlagban még 60 fillért sem tesz ki. Mivel a laborok 75 százaléka az államosított kórházak és rendelőintézetek, 10 százaléka pedig az önkormányzati szakrendelők részeként működik, csupán 15 százalékos a vállalkozások aránya, így nem a magántulajdon túlsúlya gátolja a lehetetlen helyzet megoldását.
A laborok veszteségtermelését csak a havi munkamennyiség adminisztratív korlátozásával lehet csökkenteni. Erre szolgál a nem sürgős igénnyel érkezők sorba állítása. Tapasztalatok szerint a páciensek egy része, aki nem érzi életbevágóan fontosnak az elrendelt vizsgálatot, lemorzsolódik. Akik pedig tűrhetetlenül hosszúnak tartják a várakozást, és megtehetik, inkább fizetős magánlabort keresnek fel. A Centrum-Lab Kft. 2016-os árbevételének 40 százaléka, közel 1 milliárd forint a magánügyfelektől származott – összegzi Végh József, a cég ügyvezetője.
Vérmérsékletüktől függően próbálják a kórházvezetők önmérsékletre bírni a beutalók kétharmadát kiállító háziorvosokat. Így indokolt vagy indokolatlan félelmek is átszabhatják a mindennapi gyakorlatot, ami a labormegtakarításnál nagyobb kiadást generál, és még a beteget is veszélybe sodorja. „Az édesanyámat trombózis gyanújával küldtem el a háziorvosához, aki sajnálkozva közölte, hogy a diagnózis megerősítését szolgáló laborvizsgálati keret kimerült. Inkább érsebész szakorvoshoz utalta be, ahol több hónap lett volna a várakozási idő” – tajtékzik az egészségbiztosítási pénztár egyik korábbi felső vezetője.
A háziorvosokat egyrészt arra ösztönzi az egészségügyi kormányzat, hogy minél több laborvizsgálatot végeztessenek, rendszeres kontrollra küldve például a diabéteszes, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő pácienseiket. Másrészt alapvetően hiányoznak a szakmai útmutatók, hogy milyen betegség gyanújával milyen laborvizsgálatokat kellene elrendelniük. A felesleges vizsgálatok egy részét az indokolatlan ismétlések teszik ki, de túltengnek a semmilyen terápiás döntést nem befolyásoló laborkérések is. „Ma már közel annyi tsh-vizsgálatot, azaz a pajzsmirigyműködést stimuláló hormon meghatározását kérik a háziorvosok, mint vércukorszintmérést. Az előbbinek az ára tizenkétszerese az utóbbiénak. Ráadásul az így előállított leletek 90 százaléka normál értéket mutat” – osztott meg egy gyakorlati példát a költségek elszállására egy laborvezető.
„Megtakarítási lehetőség lenne abban, ha a szakmai kollégiumok összefognának, és részletes útmutatást dolgoznának ki, hogy mikor milyen vizsgálatot célszerű elvégeztetni – vázolja a labordiagnosztikával kapcsolatos elképzelését Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke. – Ezzel segítenék az orvosokat, csökkenne a laborok terhelése, a betegek pedig nem kényszerülnének feleslegesen időrabló várakozásra. A racionális működésből adódó megtakarításból pedig új, korszerű, a korábbiaknál pontosabb eredményt produkáló laboreljárásokat fogadhatna be a finanszírozó. Úgy tűnik, az illetékes államtitkárság is nyitott erre a megoldásra.” Félő azonban, hogy az évek óta súlyosbodó problémát úgy fogják megoldani, hogy némi többletpénzt tolnak a rendszerbe, a háziorvosok oldalán néhány féket beépítenek, a korszerű szakmai döntési eljárások kidolgozása pedig várólistára kerül.
GÁTI JÚLIA
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
