szerző:
hvg.hu

Nincs béke Hódmezővásárhelyen, most rendkívüli közgyűlést hívatott össze a helyi Fidesz azzal, hogy majdnem egymilliárd forintot utak és járdák építésére költene, ezt a költségvetési tételekből csípné le. Márki-Zay Péter független polgármester szerint nincs miből.

Csaknem egymilliárd forint átcsoportosítását indítványozták a hódmezővásárhelyi fideszes képviselők, ezért hívatták össze a rendkívüli közgyűlést Márki-Zay Péterrel. A képviselők utakat és járdákat akarnak felújítani 940 millió forintból, ezért a február elején már elfogadott költségvetésben csoportosítanának át, elvennének egy kicsit a dologi, a személyi ráfordításokból, meg egy kicsit a fejlesztési pénzekből. Márki-Zay szerint viszont így megállna az élet a városban, nem lenne fűnyírás, télen hóeltakarítás.

A Fidesz-frakció elnöke, Hegedűs Zoltán szerint az egymilliárdos felújításokra azért van szükség, mert rossz állapotban vannak az utak, és a beruházást már tavaly nyáron, az azóta elhunyt polgármesterrel eltervezték. „Olcsó kampányfogás lett volna” – ezt Hegedűs válaszolta rögtön a rendkívüli közgyűlés elején Márki-Zay Péter kérdésére, hogy miért nem szerepeltették ezeket a költségeket a februárban elfogadott költségvetésben, ha már tavaly nyáron eltervezték. Enyhe derültséget váltott ki a teremben a válasz, és innentől elindult az adok-kapok.

„Kérem, hogy biztosítsa a közgyűlés rendjét” – erre egy másik képviselő kérte a polgármestert azzal, hogy ebben a teremben ez nem szokásos viselkedés. Márki-Zay további kérdéseire, amelyekkel azt szerette volna megtudni, miből fogják biztosítani a pénzt, illetve milyen költségbecslések állnak az átcsoportosítások mögött, már keményebb válasz érkezett.

„Ez itt Hódmezővásárhely közgyűlése, ez nem egy iskola, és a polgármester nem tanár. A képviselők gyakorolják Ön felett a munkáltatói jogokat. Ha valaki itt kérdezhet, az a tizennégy képviselő”

– vágott a polgármesternek Hegedűs Zoltán.

„Én pedig a választók felé tartozom elszámolással”

– reagált Márki-Zay.

A polgármester szerint az átcsoportosítások azonban még takarékoskodás mellett sem kivitelezhetők. Márki-Zay egyfelől arra hivatkozott, hogy a tervezett bevételek realizálása sem biztos, de megemlítette az önkormányzati cégek gazdálkodási nehézségeit is. Itt már a közgyűlés mellett dolgozó könyvvizsgáló segítségét hívta, aki szerint a prognosztizált forgalomnövekedés mellett az iparűzési adók jó eséllyel befolyhatnak, az önkormányzati tulajdonú cégek pótbefizetései, támogatásai pedig a költségvetésben kintlevőségekként szerepelnek, csak az önállóan gazdálkodó önkormányzati tulajdonú cégnél jelennek meg kötelezettségként. Akárhogy is bűvészkedtek a számokkal, az kiderült, hogy az önkormányzati cégek az utóbbi években veszteségesen működtek, akad olyan is, amelyiknél a tőkeveszteséget pótbefizetéssel kell kompenzálni.

A kétórás rendkívüli közgyűlésen szóba jött a tao-pénz, amelynek nyilvánosságra hozatalát követelte a polgármester, a sportügyekért is felelős képviselő pedig azzal vágott vissza, hogy azok már régóta nyilvánosak. Fekete Ferenc azért is megharagudott, mert  Márki-Zay Péter a támogatások „lenyúlásával” vádolta meg. A polgármester szerint viszont csak tisztázni szerette volna az ezzel kapcsolatos mendemondákat. De szóba jöttek a „gyanús közbeszerzések" is, a minősítést arra hivatkozva sérelmezték a képviselők, hogy az elmúlt években 51 milliárd forint összegben rengeteg közbeszerzést bonyolítottak le úgy, hogy összesen három esetben kellett visszavonni, akkor is adminisztratív hibák miatt. Márki-Zay szerint viszont beruházások sorát lehetett volna olcsóbban kihozni.

Végül Hegedűs Zoltán elégelte meg elsőként a hadiállapotokat, s kérte a polgármestert a napirend lezárására és a szavazás lebonyolítására. A polgármester egy fél perc alatt berekesztette az ülést azzal, hogy elnapolta.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elképesztő őrület! Hajdú Péter is tanácsot ad Orbán Viktornak!

Elképesztő őrület! Hajdú Péter is tanácsot ad Orbán Viktornak!

Egyetlen fotó tökéletesen megmutatja a világ leggazdagabb emberének átalakulását

Egyetlen fotó tökéletesen megmutatja a világ leggazdagabb emberének átalakulását

M0 bővítés: még mindig nincs kijelölt nyomvonal

M0 bővítés: még mindig nincs kijelölt nyomvonal

Egy 61 éves hajléktalan nőt vittek el elsőként Budapesten, ma lesz a tárgyalása

Egy 61 éves hajléktalan nőt vittek el elsőként Budapesten, ma lesz a tárgyalása

Nem tartotta be a súlykorlátozást a busz, majdnem leszakadt alatta a híd – videó

Nem tartotta be a súlykorlátozást a busz, majdnem leszakadt alatta a híd – videó

Sajtószabadság díjat kapott a kultúrharcos Szakács, 56-os elismerést Gajdics

Sajtószabadság díjat kapott a kultúrharcos Szakács, 56-os elismerést Gajdics