Robert Lighthizer naiv álmodozóknak tartja a szabadkereskedelem híveit, s úgy véli, az USA csak úgy őrizheti meg nagyságát és gazdasági biztonságát, ha féltékenyen védi a belső piacát, mert különben átverik. Pekingben is tudják, mire számíthatnak Lighthizertől, hiszen már 1997-ben határozottan ellenezte, hogy az akkor kínált feltételekkel felvegyék Kínát a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) – ami 2001-ben történt meg.

Lighthizer egészen fiatalon lett a protekcionizmus odaadó híve, mert Ohio államban, az Erie-tó partján fekvő Ashtabula iparvárosban született, ahol láthatta, hogy az olcsó külföldi import hogyan teszi tönkre a helyi acélgyártást. Mindig is a munkásosztályhoz kötődőnek tekintette magát, noha az apja jól menő orvos volt, az anyja pedig otthon nevelte őt és a bátyját. Az utóbbi visszaemlékezése szerint az öccse már gyerekként szerette irányítani a többieket, amikor úsztak, horgásztak vagy felfedezőset játszottak.

A washingtoni Georgetown Egyetemen végzett, majd ugyanott szerzett jogi diplomát. Neves fővárosi ügyvédi irodánál helyezkedett el, ahonnan 1978-ban beajánlották Elizabeth Dole-nak, aki a férje, Bob Dole szenátor számára keresett titkárságvezetőt. Miután Ronald Reagant 1980-ban elnökké választották, Dole a pénzügyi bizottság elnöke lett, és Lighthizert is bevonta a nagyszabású adóreformok előkészítésébe. Lighthizer 1984-ben a kereskedelmi főmegbízott helyettese lett. Belevetette magát azokba a tárgyalásokba, amelyeken Japán és más ázsiai országok előbb az acél, majd az autók és agrártermékek amerikai exportjára – a washingtoni vámfenyegetés hatására – „önkéntes” korlátozást vállaltak. Máig emlegetik, hogy amikor egyeztettek, a japánok egyik javaslata annyira kihozta a sodrából, hogy annak papírjából repülőt hajtogatott, amit a másik delegáció felé hajított.

A fitneszmániás, a kosárlabdát szurkolóként és játszva is kedvelő, Porsche sportautójával száguldozni imádó Lighthizer 1985-ben már a Skadden Arps New York-i jogi cég washingtoni irodájában dolgozott, ahol a kormányzati tapasztalatait felhasználva főleg olyan ügyekben járt el, amelyekben amerikai cégek – például az acélgyártók – külföldi versenytársaik tisztességtelen gyakorlatára panaszkodva védelmet kértek. 1996-ban beszállt mentora, Dole elnökválasztási kampányának irányításába, s a fáma szerint a közeli irodája ablakának magasából figyelte, hogyan gyakorolja a Fehér Ház kertjében a végül újrázni tudó demokrata Bill Clinton a golfütéseket. Ha Dole nyer, Lighthizer kabinetfőnök lehetett volna.

A multimilliomos, 2014-ben megözvegyült Lighthizer – akinek két felnőtt gyereke és három unokája van – szeret golfozni, s barátai szerint szűk körben szívesen viccelődik, de a poénjait nagyobb közönség előtt nem lehet idézni, mert politikailag nem túl korrektek. Önbizalomhiányban nem szenved, a házában állítólag kiemelt helyen van egy róla készült olajfestmény. Ritkák a nyilvános megszólalásai, és ahhoz képest, hogy kereskedelmi főmegbízott, keveset utazik.

A protekcionista nézetei akkor váltak széles körben ismertté, amikor 2008-ban egy véleménycikkben ment neki John McCain republikánus elnökjelöltnek, mondván: a szabadkereskedelem támogatásával csak azt éri el, hogy azt kihasználva Kína szuperhatalommá nő. Amióta pedig Trump tavaly kinevezte, Lighthizer a missziójának azt tekinti, hogy ezt megakadályozza, és a játékszabályok betartására kényszerítse Pekinget.

Az írás a HVG 2018/50. számában jelent meg