Nem csak a divatcégek fogtak maszkgyártásba, hanem a hamisítók is. Több százezer hamisítók által gyártott maszk kerülhetett forgalomba jól ismert gyógyászati eszközgyártók nevével és hamis tanúsító pecsétekkel – számolt be erről az Independent. A hamisítók kihasználják azt, hogy világszerte hiány van és óriási a kereslet az koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésben a maszkokra és más eszközökre, azonban ezeknek szigorú ellenőrzésnek kell megfelelnie és csak engedéllyel hozhatóak forgalomba. A gond az, hogy a hamisítók által gyártott maszkok távolról sem steril körülmények között készülnek és nem mennek át azokon az ellenőrzésen, ami jelen helyzetben az egészségügyi dolgozók életét kockáztatja.
Március 11-én az Interpol is lefoglalt több mint 34 ezer hamis, az előírásoknak nem megfelelő maszkot és más eszközt, a szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Múlt héten a török rendőrség foglalt le 1 millió maszkot és 5 embert tartóztattak le, ugyanis egy isztambuli üzemben engedélyek nélkül gyártottak orvosi felszereléseket. A nyomozást egyébként a kínai hatóságok kérésére indították el, miután az ázsiai országba több mint 1 millió dollár értékben importáltak Törökországból ellenőrizetlen maszkokat.
Annak fényében is súlyos problémával állnak szembe az országok, hogy előfordulhat, hogy a hivatalos, engedélyekkel rendelkező gyártók termékei sem védenek megfelelően: a holland hatóság is visszahívott a napokban többszázezer, Kínából érkező maszkot.