Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az alapkamat csökkenése a változó kamatú hitelek törlesztőrészleténél is csökkenést hozhat.
Azzal, hogy a monetáris tanács kedden 15 bázisponttal rekord alacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát, még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A kamatcsökkentésnek köszönhetően csökken a teljes hiteldíj mutató (thm) plafonja az idén igényelhető fogyasztási hiteleknél. A járvány miatt bevezetett thm-plafon eddig 5,9 százalék volt (alapkamat + 5 százalék). Ez azt jelenti, hogy szerdától legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák thm-je az év végéig. Ez egy 2 millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából 5-6 ezer forint kedvezményt jelent az év végéig.
Az alapkamat csökkenése a változó kamatú hitelek törlesztőrészleténél is csökkenést okozhat. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács döntése utáni sajtótájékoztatón jelezte, hogy az egyhetes betéti tender esetében hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy 0,90 százalék helyett 0,75 százalékon fogadja be a bankok pénzét, ezt pedig a BUBOR is követi majd - mutat rá a Bank360.hu.
Matolcsy: 7 százalékkal eshet vissza a gazdaság a második negyedévben
Sajtótájékoztatón indokolta az MNB elnöke a váratlan alapkamat-csökkentést.
Alacsonyabb lesz a fogyasztási hitelek maximális thm-je, amit az alapkamathoz igazítanak. A személyi kölcsönök maximális thm-e nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét, azaz innentől a 24,75 százalékot. Hitelkártya, áruhitel és folyószámlahitel esetén pedig a thm mértéke nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét, azaz a 39,75 százalékot. A Bank360.hu ugyanakkor megjegyzi, hogy a bankok túlnyomó többsége a személyi kölcsönöket ennél jóval olcsóbban adja, és a többi termék árazása sem éri el a maximális szintet.
Az alapkamat változása nem érinti azokat a hiteleket, amelyeket a futamidő végéig rögzített kamatozással vettek fel. Szintén alig érinti azokat a kölcsönöket, amelyek hosszú kamatperiódusúak, például 5, 10 vagy 15 évente változik a kamatozásuk. Ezeknél a hiteleknél a bankok a kamatperiódus váltásakor vizsgálják a referenciamutató aktuális szintjét. Nem érintik a változások az állami kamatgaranciával nyújtott hiteleket sem, amíg teljesítik a feltételeket, ilyen például a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) vagy a babaváró hitel - írja a szakportál.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.