Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A volt pénzügyminiszter, befektető szerint egy régi, aktualitást nélkülöző ügyet vettek elő.
Jelenleg is rendőrségi nyomozás folyik egy nemzetközi hírnevet szerzett magyar cég, az Ivanka Factory Zrt. bukása nyomán. A dizájnbetont gyártó cég azután dőlt be, hogy előbb Gattyán György, majd Oszkó Péter és egy zavaros múltú tőzsdei cég SET Group Nyrt. belelépett – írta a héten megjelent cikkében a 24.hu, a cikket a hvg.hu is szemlézte.
A cikk szerint az Ivánka Katalin és férje, Ivánka András által alapított cég, amelyre külföldön is felfigyeltek, 2017-re annyira felpörgött, hogy éves bevétele meghaladta a másfél milliárd forintot. Az Ivanka alapítói azt állítják, hogy Gattyán a bizalmukkal visszaélve játszotta Oszkó kezére a céget, miközben az ő elővásárlási jogukat is kiiktatták. Ezt követően 2018-tól kezdve egyre kisebb hatásuk volt arra, hogy mi történik a cégben, amelynek igazgatótanácsába a SET három Zala megyei, alkalmi munkából élő férfit jelölt, akiknek állításuk szerint fogalmuk sem volt arról, hogy egy milliárdos forgalmú cég vezetői lettek. A cég végül 2020 tavaszán felszámolás alá került.
Oszkó Péter a Facebookon tett bejegyzésében azt írja a 24 cikkére válaszolva, hogy szerinte a feltárt visszaéléseknek „mi károsultjai vagyunk, nem elkövetői.” Azt írja, szerinte a 24.hu cikke tévesen mutatja be az érintett cég történetét, működését és felszámolási eljárás alá kerülésének okait.
Mint írja, az Ivanka Factory Zrt. ügyében az OXO csoport által lefolytatott saját belső vizsgálatok a cég irányításával, pénzügyeinek és megrendelés állományának kezelésével kapcsolatban annyi potenciális visszaélést tártak fel, hogy időközben maga is jogérvényesítési eljárásokat indított és a céget eleve a tőzsdei befektetési holdingjától elkülönítetten kezelte és kezeli jelenleg is, ám erről a cikk nem számolt be kellő részletességgel.
Oszkó szerint a manipulatív cikknek nem lett más az eredménye, mint hogy a nevét szapulják rá hivatkozva számos fórumon, "ugyan miért pont most, ezzel az időzítéssel jelent meg, amikor abban semmi újdonság és aktualitás nem szerepel".
Oszkó Péter Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson
A Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Demokratikus Koalíció jelöltjét tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki feladatra.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.