Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A szakszervezet 20 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak, ennek kevesebb mint a negyedét kapták a buszvezetők.
Míg a cégvezetők bérét megduplázták a Tüke Busz Zrt.-nél, a buszsofőrök csak 4,4 százalékos fizetésemelést kaptak – számolt be az ATV. A sofőrök szerint az eljárás méltatlan velük szemben, többen a sztrájktól sem riadnának vissza.
„A 2021-ben 4,4 százalék béremelést kaptak a buszsofőrök, ezt neheztelik, hogy ez túl kevés, a SZAKSZ ugye régóta egy 20 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak, amivel fel tudnánk zárkózni a volánbuszos keresetekhez, tehát ez hiányzik, így ezt a mostani béremelést keveslik” – mondta Raposa Gábor, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) szakszervezeti ügyvivője.
A sofőrök azt üzenték a városvezetésnek, hogy lassan egy McDonald'sos dolgozó is többet keres, mint ők.
"Bruttó 1265 forint az alapóradíja egy sofőrnek a Tüke Busznál, miközben a Mekiben már 1474-2063 forint között mozog ugyanez. A különféle – törvény szerint járó – pótlékok miatt jelenleg 1265-1300 forintot visz haza egy sofőr, ami méltatlanul alacsony, az ágazatban máshol magasabbak már a bérek" – idézi Raposát a Pécs aktuál.
Az alacsony fizetése miatt az elmúlt hónapokban számos sofőr igazolt át a Tüke Busztól a Volánbuszhoz, ahol lényegesen többet keresnek. A szakszervezeti vezető szerint a múlt héten előfordult, hogy a létszámhiány miatt 30 járat maradt ki egy nap alatt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.