Orbán: Magyarország 9,5 millió Pfizer-vakcinát rendel az omikron ellen

A Pfizer fejleszti az omikron elleni oltóanyagot, Magyarország ebből legkorábban 2022 második félévében kaphat.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán: Magyarország 9,5 millió Pfizer-vakcinát rendel az omikron ellen

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Kilenc és fél millió, kifejezetten az omikron variáns ellen fejlesztett Pfizer vakcinát rendel Magyarország – jelentette be Orbán Viktor kedden nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A kormányfő elmondta, hogy az országban jelenleg 2,4 millió adag Pfizer-oltóanyag áll rendelkezésre, azonban a legutóbbi uniós csúcson elhangzott, hogy az omikron elleni védekezéshez újfajta vakcinára van szükség. Orbán azt mondta, ebből a típusból fog rendelni az ország, ezeket 2022 második félévében és 2023 elején fogjuk megkapni. Orbán hozzátette, hogy ebből másfél millió lesz gyermekeknek is felhasználható.

„Volt, van és lesz elegendő vakcinánk” – emelte ki a miniszterelnök.

A hvg.hu is írt róla korábban, hogy májusban a kormány bejelentette: nem vesz részt a továbbiakban a közös uniós vakcinabeszerzésben, majd szeptemberben mégis tárgyalásokba kezdett az 5–12 évesek számára szóló oltóanyag beszerzési programjában való részvételről. Ezt később Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem értékelte „visszatáncolásként”, mondván: a beszerzés nem a felnőttek oltóanyagára vonatkozik, hanem egy olyan korcsoportéra, amely számára eddig nem volt elérhető vakcina.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nemrég jelentette be, hogy 180 millió dózist rendelnek a Pfizer–BioNTech omikronra specializált vakcinájából, ebből pedig a jelek szerint a magyar kormány sem akart kimaradni.

Percről percre közvetítésünket a sajtótájékoztatóról itt érheti el:

Orbán Viktor sajtótájékoztatója - kérdések és válaszok percről percre

Idén már másodjára áll az újságírók elé Orbán Viktor miniszterelnök, ilyen hosszú évek óta nem volt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.