Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közétkeztetők országos szövetségének elnöke szerint a gyerekek részben azért nem értékelik az ételt, mert a menzákon harmadosztályú helyettesítő élelmiszereket használnak.
Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) a Magyar Nemzet pénteki cikke szerint. A lap azt írja, hogy a szakmai szervezet szerint a közétkeztetés minden területe megérett a felülvizsgálatra.
Zoltai Anna, Közszöv elnöke szerint különösen a városokban vagy a gazdagabb településeken már a harmadikosok közül is sokan elfordulnak a közétkeztetéstől, a felső tagozatosok és középiskolások közül pedig nagyon kevesen vesznek részt az iskolai étkeztetésben. Az is nagyon szomorú szerinte, hogy úgy tűnik, nincs értéke az ételnek a gyermekek körében, a konyhákon hatalmas mennyiségű hulladék keletkezik.
A szövetség elnöke elismerte, hogy ennek oka részben az, hogy
harmadosztályú helyettesítő élelmiszereket használnak, így a gyerekek tányérjára sajtszerű, tejfölszerű vagy virsliszerű termék kerül a jó minőségű alapanyagok helyett.
Ráadásul az időhiány miatt sok esetben a levest például már el sem viszik a gyerekek.
Zoltai azt is megosztotta, hogy a munkaerőhiány ebben az ágazatban is problémát jelent, a közkonyhákon dolgozók társadalmi megítélése nagyon alacsony, a vendéglátóhelyek elszipkázzák a szakácsokat a területről.
A közétkeztetésben nem lehet egyedüli szempont az olcsóság
A hazai közétkeztetés igen kevés pénzből gazdálkodik, ám a szakértők szerint ennek nem kellene megakadályoznia azt, hogy egészségesebb, akár bioélelmiszereket használjanak fel az ételek elkészítésénél. Ehhez elsősorban a beszerzési módokon kellene változtatni, de jó lenne átalakítani a fogyasztók ízlését is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.