Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Közzétette az Országos Betétbiztosítási Alap, hogyan kaphatják meg a pénzüket a Sberbank károsultjai. 38 millió forintos betétösszegig vagy postán vagy a Takarékbankban juthatnak hozzá a vagyonukhoz. Mutatjuk, mit kell majd tenniük.
A Sberbank bezárása nyomán az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja a befagyott betétek után az ügyfeleket 100 ezer euróig. Az OBA ezt a folyamatot március 3-án kezdte meg, és 10 munkanapja van arra, hogy a betétesek hozzáférhessenek a pénzükhöz. Az OBA a Takarékbank segítségét veszi igénybe a kifizetésekhez.
Az OBA közlése szerint a kifizetések ütemezetten történnek, ennek időpontjáról és helyéről minden ügyfél rövidesen személyre szóló értesítést kap az OBA-tól. Ezután kell felkeresni az érintetteknek a kijelölt Takarékbank fiókját, ahol személyazonosságuk és eljárási jogosultságuk igazolását követően rendelkezni tudnak a kártalanítás összegéről. (Az ügyintézéshez kell személyazonosító okmány és lakcímkártyája, illetve a károsult szervezet azonosítására alkalmas okmányok.)
Ha valakinek nincs a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél számlája, ahová utaltatni tudja a pénzt, lehetősége lesz a Takarékbanknál is számlát nyitni, amelyre kérheti a részére járó kártalanítási összeg átutalását. Ha már van más számlája a károsultnak, akkor a számlaszám megadásával kérheti a Takarékbankban a pénz oda utalását – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A kártalanításra nyitva álló 10 munkanap alatt az OBA különböző kifizetési csatornákat vesz igénybe. Ezeknek csak az egyike a Takarékbank, amely március 18-átt követően is folyamatosan a kártalanítandó betétesek rendelkezésére fog állni, tehát az is hozzájut a pénzéhez, aki 10 nap alatt nem jelentkezik.
Ezen felül magyar lakcímű magánszemélyeknek 2,5 millió forintot meg nem haladó kártalanítási összeg esetén a kifizetések a Magyar Posta Zrt.-n keresztül történnek postai utalványon. 200 ezer forintig házhoz viszik a pénzt, ezt meghaladó összegnél az értesítésben megjelölt postafiókban történik a kifizetés. 2,5 millió forint felett a magánszemélyek kártalanítása a Takarékbank fiókjaiban történik banki átutalással vagy ott nyitott számlára.
Magyar székhelyű cégek, egyéni vállalkozók, társasházak, alapítványok, egyesületek 20 ezer forintot meg nem haladó kártalanítási összeg esetén OBA-hoz történő bejelentés alapján banki átutalással kapják meg kártalanításukat, miután bejelentik a számlaszámukat, ahová az utalást kérik. 20 ezer forint feletti kártalanítási összegnél a Takarékbanknál lehet megkapni a pénzt utalással megjelölt számlaszámra, vagy ott nyitott számlára.
Aki új számlát akar nyitni, az a lakossági számlák banki ajánlatait itt tudja összehasonlítani, a cégek pedig itt válogathatnak a vállalati bankszámlák kínálatából. A kisvállalkozásoknak speciális csomagokat is kínálnak a bankok. Aki most ügyesen választ, most akár 80 ezer forint jóváírást is kaphat az új számlájáért, és még a sberbankosok ismerősei is jól járhatnak – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.
Magyarországi lakcímmel, illetve székhellyel nem rendelkező betétesek összeghatártól függetlenül OBA-hoz történő bejelentés alapján banki átutalással kapják meg kártalanítási összeget.
Jelenleg a betéteseknek az OBA-kártalanítással kapcsolatban nincs teendőjük, meg kell várniuk az OBA tájékoztatását, és annak megfelelően kell eljárniuk.
Arról itt lehet olvasni, hogy a 38 millió forint feletti követelésekkel mi lesz, hogyan és kinél lehet ezt az igényt bejelenteni.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.