Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Magyar kutatók ígéretes megelőző védekezési módszert találtak az utóbbi években megjelent, a paradicsomot és paprikát is megtámadó úgynevezett tobamo vírus terjedése ellen – derült ki a az Ecowian Magyarország Kft. a hvg.hu szerkesztőségébe eljuttatott közleményéből.
A tavaly Magyarországon is azonosított Tomato Brown Rugose Fruit Vírus (ToBRFV) – amit első azonosítási helye nyomán Jordán-vírusnak is neveznek, és olyan új kórokozó, hogy még igazi magyar neve sincs – megjelenésével a terméshozam akár 70 százaléka is odaveszhet.
Veszélyes fertőzés jelent meg a hazai paradicsomtermesztőknél
Az új, paradicsomot és paprikát megtámadó kórokozó a terméshozam akár 70 százalékát is elviheti.
A kórokozó fő kockázata, hogy nem csak a maggal vagy palántával, hanem fizikai eszközökön, akár cipőn, ruhán, a paradicsom szállítására használt tárolóeszközökön, illetve a növény pollenjével, valamint az elszállított terméssel is képes terjedni és fertőzni. Emellett az egyéb tobamo vírusokra (TMV, ToMV) kifejlesztett Tm-22 rezisztenciagén sem biztosít ellene védelmet, vagyis meg tud fertőzni ezekre a tobamo vírusokra rezisztens fajtákat is.
A magyar kutatók az emberi szervezet fehérvérsejtjeiben megtalálható, általuk stabilizált hipoklórossavat vetették be a vírus ellen, a módszer hatásosságát pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) közös laboratóriumi vizsgálatok is igazolták idén áprilisban.
A hipoklórsavat az emberi immunrendszer első védelmi vonala állítja elő sóból és vízből, például a sebhelyeken. A kutatók ennek az anyagnak az oldatát használták, ami mint a közleményben írják, széles spketrumban hatásos, így baktériumok, gombák, vírusok és spórák ellen egyaránt bevethető, emellett
- nem környezetkárosító,
- nincs ökológia lábnyoma,
- 15 másodperc alatt hat,
- nem alakulhat ki ellene rezisztencia.
A MATE már a már az öntözővíz vírusmentesítését és a prevenciós permetezés hatákonyságát is teszteli, és a módszert több magyarországi és ausztriai biogazdaságban elkezdték használni - írták.