Ismét emelkedett az alapkamat Amerikában

A várakozásoknak megfelelően folytatja a szigorítást a Fed.

  • hvg.hu hvg.hu
Ismét emelkedett az alapkamat Amerikában

75 bázisponttal, vagyis 0,75 százalékponttal emelte az alapkamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága. Ezzel az Egyesült Államokban a 2,25-2,5 százalékos sávba került az irányadó kamat szintje.

A szigorítás a Fed indoklása szerint az inflációs nyomáson túl tükrözi, hogy az elmúlt időszakban a kiadások és a termelési mutatói lanyhultak. A várhatóan a következő hónapokban is folytatódó kamatemelési ciklus mellett a Fed folytatja a kincstárjegyek, kötvények és jelzálogfedezetű értékpapírok állományának csökkentését a májusban kiadott tervekben leírtak szerint.

A Fedet vezető Jerome Powell ugyanakkor már úgy látja, olyan szintre került a kamat, amelyiknél a monetáris politika már nem támogatja, de még nem fogja vissza a gazdasági növekedését.

A Fed monetáris döntéshozó testülete a mostani, júniusi ülésén tett bejelentéséhez nem csatolt gazdasági előrejelzést. Az előző, júniusi kamatdöntő ülésén azonban módosította korábban kiadott gazdasági prognózisát is. Akkor az idei GDP-növekedési előrejelzését a testület 1,7 százalékra csökkentette a márciusban várt 2,8 százalékos növekedésről, a jövő évit pedig szintén 1,7 százalékra csökkentette 2,2 százalékról, a 2024-est 1,9 százalékra 2,0 százalékról.

A döntést követően a dollár gyengülni kezdett az euróhoz képest, hosszabb távon azonban további erősödésre kell számítani. A dollár gyengülésével párhuzamosan a forint erősödött a 405 forint körüli szint helyett 402,7 forintért jegyezték az eurót a döntés közlése után.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.