A prágai EU-csúcs pénteki napján az uniós vezetők tanácskozásának fő témájának azt szánták, hogy mit kezdjenek a tagállamok a továbbra is nagyon magas gázárakkal. Az árak letörésére még szeptember elején dobták be az első, egyszerűen csak gázársapka néven elhíresült javaslatokat, de ezekről azóta sem sikerült megegyezni. Pedig az árlenyomó lépések közül ez lenne a legfontosabb – az ársapkával együtt terjesztettek be még három javaslatot, melyekről már a múlt héten meg is született a megegyezés, de azok csak tüneti kezelést jelentenek.

Mostanra három fő gázárfékező irányvonal látszik kialakulni. A határaik képlékenyek, az egyes elemek ide-oda pakolhatók, de nagyjából ezek körvonalazódtak péntekre:

"A" gázársapka

A klasszikus, már bizonyára sokak által ismert javaslat. Itt az EU meghatározna egy árplafont, afölött nem lehetne gázt behozni az államszövetségbe. Az első elképzelés szerint csak az orosz gázra vonatkozott volna, mert az európai gázárakat idén elsősorban az orosz gázellátási machinációk rángatták (bár ezek jelentősége a szállítmányok drasztikus visszavágásával együtt csökkent le), de a Gazprom termékétől jobban függő tagállamok (pl. Magyarország) ellenkezése miatt ezt a verziót elvetették. A tiltakozók ellenérve az volt, hogy egy ilyen intézkedés arra késztetheti az oroszokat, hogy ellenlépésként még a maradék európai szállításaikat is leállítsák.

Ehelyett aztán egy univerzális árplafont dobtak be, ami minden importra vonatkozna, a gáz származási helyére való tekintet nélkül. Ez viszont az orosz gázról való leválás egyik eszközét, a cseppfolyósgáz-importot szabotálná, hiszen a piaci logikát követve az EU LNG-ellátói ekkor valószínűleg úgy döntenének, hogy Európa helyett oda viszik az árujukat, ahol magasabb árat kaphatnak érte. Egy túl alacsonyan meghatározott árplafon következtében akár uniós szintű energiahiány is kialakulhatna.

Hogy ennek elébe menjenek, következő javaslatként bedobtak a merev ársapka mellé egy fluktuáló ársapkát is. Ez az ármaximumot egy másik termék (pl. az olaj) vagy egy rivális piac (pl. az ázsiai) árgörbéjének alakulásához kötné. Az ázsiai piachoz kötés mellett szól az, hogy ha ugyanannyit ad az áruért a Távol-Kelet, mint Európa, akkor az USA keleti parti LNG-ellátói érdekeltebbek lesznek az unió ellátásában: több pénzt kereshetnek az üzleten, ha az EU-nak szállítanak, pusztán azért, mert rövidebb a hajóút, így kevesebbe kerül. A lebegő ársapka-koncepciót leghangosabban Olaszország, Görögország és Belgium támogatja.

Gázársapka nélkül nem sokat ér az uniós rezsicsomag - Magyarországon meg pláne nem

Az EU által eddig elfogadott javaslatok csak tüneti kezelést jelentenek, önmagukban nem fogják megzabolázni az energiaárakat. A megoldások közül ráadásul a magyar kormány saját verzióban többet már eleve alkalmaz. A csúcsidei áramfogyasztás visszafogása pedig olyan lépés, ami külön felszólítás nélkül, magától is végbemehet - amikor sorra elkezdenek bedőlni a kis cégek.

A gázvásárlás támogatása

Ennek lényege, hogy megállapodnának egy közös, "szimbolikus gázárban," melyet a tagállami közművek és más, ipari szereplők még ki tudnak fizetni a szabadpiacon. A szimbolikus és tényleges gázár közti különbséget pedig kipótolnák – vagy a tagállamok a saját kasszájukból vagy egy központi, uniós alapból. A szimbolikus ár alapulhatna korábbi, uniós árakon, köthetnék az olaj árához vagy a világ más piacain érvényes, alacsonyabb gázárakhoz.

A javaslat legtágabb értelemben vett változata az összes, az Európai Unióban történő gázvásárlást lefedné, így vonatkozna az államközösség határain belül kitermelt gázra, illetve az EU-n kívülről, csővezetéken érkező földgázra és a behajóztatott, cseppfolyósított gázszállítmányokra is. A javaslat szűkített verziója szerint a támogatás csak az áramtermelés céljából vásárolt gázra vonatkozna. Ez azt jelentené, hogy az EU-s fűtési számlák továbbra is magasak lennének, ha a fűtés gázalapú, viszont a villanyszámlák – beleértve tehát az elektromos fűtés költségeit – már kezelhető szinten maradnának.

Ennek a megoldásnak az lenne az előnye, hogy mivel az átvételi árakhoz nem nyúlna, nem riasztaná el a kontinenstől az LNG-beszállítókat. A hátránya pedig az, hogy iszonyúan megterhelné, illetve adósságba taszítaná a tagállami vagy a központi költségvetést: tavaly az EU 375 milliárd köbméter gázt fogyasztott, ami a mai árakon több mint 640 milliárd euróba kerül. Ezen felül tisztességtelen versenyelőnyhöz juttatná azokat a vállalatokat, melyek a támogatott áron megvásárolt gázt aztán teljes áron adnák el az EU-n kívüli országoknak (bár ez részletszabályokkal minden bizonnyal megelőzhető lenne).

Németország valami ilyesmiben utazna, nemrég döntött arról, hogy nemzeti szinten limitálja az importgáz árait, komoly felhördülést okozva ezzel a többi tagállamnál. Spanyolország és Portugália is valami hasonlóval próbálkozik, az "ibériai mechanizmus" keretében 40 euró per megawattórás árszint fölött támogatja az áramtermelésre használt gáz beszerzését. Ez azonban csapdának is bizonyult, mert Spanyolországban megugrott tőle a gázfelhasználás.

A kettő ötvözete

Csütörtökön nyilvánosságra került egy Görögország, Olaszország, Lengyelország és Belgium által jegyzett javaslat, mely a két fenti megoldás elemeit keverné, és beszúrna közéjük egy új intézkedést is. Ez minden uniós nagykereskedelmi gáztranzakcióra fluktuáló árat rendelne el, melyet akár az olaj, akár az amerikai vagy ázsiai gázárakhoz lehetne kötni, ezzel biztosítva, hogy elegendő ellátmányt vonzzon az EU-ba.

Az újdonságot az jelenti, hogy a javaslat értelmében az EU-n belül bonyolított tranzakciókra már 5 százalékos árkilengést engedélyezne mindkét irányban (ezt "dinamikus árfolyosónak" nevezik). Ez lehetőséget adna arra, hogy az a tagállam, amelynek adott szituációban nagyobb szüksége van a gázra, többet tudjon kínálni a közösen beszerzett készlet bizonyos mennyiségéért.

Ha beszűkülne a gázkínálat az EU-n belül, akkor pedig engedélyeznék a vészhelyzeti, szabadpiaci árú beszerzést – ezt viszont már a második megoldási verziónak megfelelően támogatnák. Plusz, ha ilyen helyzet alakulna ki, akkor szigorú gázmegtakarítást is előírnának a tagállamoknak, nehogy túlságosan elszabaduljanak a szabadpiacnak megfelelően árazott számlák.

A prágai EU-csúcs pénteki zárónapján az uniós vezetők napirendjére felkerültek ezek, de végső döntést tőlük most senki sem várt. Az ő feladatuknak azt szánták, hogy végre megegyezzenek egy közös irányvonalban, a megvalósítás pontos mikéntjét pedig az uniós energiaminisztereknek kellene kidolgoznia. Ők a pénteki tanulságok birtokában október 11-12-én ülnek össze ismét. Az uniós vezetők pedig október végén találkoznak újra. Akkor már remélhetőleg a végső, mindenkinek megfelelő megoldást okézhatják le. De már szeptember végén is ebben reménykedtünk – szemlátomást egy hónap alatt semmivel sem sikerült közelebb jutni a megegyezéshez.

(Politico, Reuters)