Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavaly összesen 73 tonnányi környezetszennyező anyagot adtak le az áruházaknál kihelyezett gyűjtőkbe.
2021-ben kilenc hiper-, és huszonöt szupermarketükben állított fel egy-egy 800 literes kapacitású, használt sütőolaj és zsiradék leadására használható speciális tárolót a Spar, majd tavaly nyár közepéig tizenegy, év végére pedig két fázisban további harmincöt ilyen átvevőhelyet létesítettek – írják közleményükben.
Az egyébként környezetszennyező, ám korszerű technológiával újrahasznosítható anyagokat a Biotrans Kft. szállítja el, ülepíti majd a felhevítést követően biodízel üzemanyagot készít belőlük. Az áruházlánc úgy látja, kezdeményezésüket a lakosság is örömmel fogadta, ugyanis 2021-ben több mint 13 tonna, 2022-ben pedig már csaknem 73 tonna használt zsiradékot helyeztek el náluk.
Figyelmeztetnek, hogy a sütés-főzés során használt anyagok már kis mennyiségben is károsak az élővizekre, ezért óva intenek mindenkit attól, hogy a lefolyóba, árkokba, vízelvezetőkbe öntsék azt, vagy a háztartási kukákba dobják.
Magyarországon egyetlen év alatt közel 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásoknál, ennek a mennyiségnek csak töredéke kerül gyűjtőpontokra. A kihelyezett tárolókba üvegben, PET palackban vagy saját csomagolásukba visszatöltve is le lehet adni ezt a fajta háztartási hulladékot, a lakóhelyünkhöz legközelebbi átvevőpontokat pedig interaktív térképen lehet megkeresni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.