Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Katar egyik legnagyobb bankjának elnöke megerősítette, hogy alapítványa ajánlatot tesz a Manchester United megvásárlására.
A BBC információi szerint két jelentkező már van a Manchester Unitedre, amelynek az eladását fontolgatja a klubot 2005-ben megvásároló Glazer család.
Az egyik jelentkező az egyik legnagyobb katari bank elnöke, Jasszim bin Hamad al-Tani sejk, a másik pedig a Sir Jim Ratcliffe tulajdonában lévő Ineos.
A katari fél már nyilatkozatot is kiadott, ebben a pályázat vízióját vázolva azt írják: céljuk, hogy a világ legnagyobb futballklubjaként tekintsenek a Manchester Unitedre.
A milliárdos Ratcliffe már korábban jelezte, hogy érdeklődik a United megvásárlása iránt, a tulajdonában lévő Ineos-csoport már korábban is befektetett a sportba, tulajdonosa például a francia Ligue 1-ben szereplő nizzai és a svájci Lausanne-i klubnak. Az Ineos emellett ötéves partnerséget kötött a Mercedes Forma–1-es csapatával, és 2019-ben átvette a brit székhelyű Team Sky kerékpáros csapatát.
A katari sejkről tudni lehet, hogy nagy Manchester United-szurkoló, a katari QIB bank elnöke és Katar korábbi miniszterelnökének fia.
A BBC azt írja, hogy várhatóan az Egyesült Államokból is érkezik legalább két ajánlat a manchesteri klubra, illetve Szaúd-Arábiából is felmerült az érdeklődés. Ez azt jelenti, hogy akár öt fél is megpróbálhat tárgyalni a teljes eladásról.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.