Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
2022-ben a magas kőolajárak és a nagy kereslet miatt ismét megdöntötte saját profitrekordját a szaúd-arábiai állami olajipari cég, az Aramco.
A világ legnagyobb olajipari cégének nyeresége 2021-hez képest 46,5 százalékkal növekedett, miután a tavaly februári ukrajnai orosz invázió nyomán az egekbe lőtt ki a nyersolaj tőzsdei árfolyama – írja a BBC. A szaúd-arábiai vállalat az utolsó negyedéves teljesítménye alapján 19,5 milliárd dolláros osztalékot fizet tulajdonosainak. Ennek nagy része a szaúdi államnak jár, amelynek 95 százalékos tulajdonrésze van az Aramcóban.
Más olajcégek is jól teljesítettek: az amerikai Exxon Mobil 55,7 milliárd, míg a brit Shell 39,9 milliárd dolláros profitról számolt be.
„Az Aramco meglovagolta a magas energiaárakat 2022-ben” – mondta a brit állami médiumnak Robert Mogielnicki, a washingtoni Arab Gulf States Institute munkatársa. „Nehéz lett volna nem jól teljesítenie a vállalatnak” – fogalmazott a szakértő.
Extraprofitadótól tartanak az olajóriások, amelyek hihetetlen pénzeket kerestek az energiaválságon
Csaknem kétszázmilliárd dolláros nyereséget hozott össze a nyugati világ öt legnagyobb cége 2022-ben, és az idei év sem ígérkezik rossznak. Mire költik a hatalmas profitokat? 196,3 milliárd dollár volt az öt óriás profitja tavaly - számolta ki a CNBC gazdasági portál. Szerdán tette közzé éves jelentését a francia TotalEnergies, melynek nyeresége 36,2 milliárd dollár volt.
Az Aramco elnöke, Amin Nasser elmondta: „Azt várjuk, hogy az olaj- és gázárak továbbra is magas szinten lesznek, a szükséges mértéknél kisebb befektetési kedv komoly kockázatot jelent az iparágunk számára, és még magasabb energiaárakhoz vezethet”. Emiatt a szaúd-arábiai cég nemcsak az olaj, gáz és vegyianyagok termelésére fog fókuszálni, hanem karbonsemleges technológiákba is befektetne.
Az Amnesty International főtitkára, Agnès Callamard szerint sokkoló, hogy egy vállalat egyetlen évben 161 milliárd dollár nyereséget ér el fosszilis üzemanyagok értékesítse révén, hiszen ez a klímaváltozás messze legnagyobb okozója.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.