Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Rekordteljesítményt ért el tavaly a Waberer’s International. Részvényenként 100 forint osztalékot fizet a tulajdonosoknak.
Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT (kamatok és adózás előtti) eredményét és EBIT margin szintjét érte el a Waberer’s International, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet – közölte hétfőn a társaság. Mint közleményükben írták, a vállalat
675,9 millió eurós árbevétel mellett az előző évinél 22,5 százalékkal magasabb, 33,3 millió eurós EBIT-et ért el tavaly, ami nyomán az EBIT-margin is jelentősen, 4,6-ról 4,9 százalékra javult, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésen.
Ez az első alkalom a cég tőzsdei pályafutása során, hogy osztalékot fizet részvényeseinek.
Ennek feltehetően nagyon örül Tiborcz István, miniszterelnöki vő is, aki alig egy hónapja megvásárolta az alapító Wáberer György tulajdonrészét, amivel 49,64 százalékra növelte a részesedését. A most – a BDPST Zrt.-n keresztül – megvásárolt 4 048 476 és a már érdekeltségei birtokában lévő 5 154 707 részvény után
Tiborcz István pontosan 920 406 800 forintos osztalékhoz juthat.
Tiborczé lett a Waberer's csaknem fele
A 2022-es történelmi rekordtól elmaradó, de így is több, mint 130 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a kormány egyedi döntésekkel 2022-ben. A legnagyobb összeget a BMW kapta. A Waberer'sszel épp azután írták alá a támogatási szerződést, hogy a miniszterelnök veje jelezte: bevásárolja magát.
Beszámolójában a cég jelezte, sok kihívással szembesültek tavaly, például az orosz–ukrán háború – sok ukrán sofőrjük hazament, számos ügyfelük ellátási lánca felbomlott –, a megugró infláció és a bérnyomás miatt.
A kihívások leküzdésének sikerét a válságálló cégcsoportstruktúra kialakításában látják, aminek lényege, hogy mindhárom üzleti szegmens hasonló súllyal járult hozzá az eredményességhez:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.