Gulyás Gergely: Pontos és hiteles az Orbánnál megjelent koporsós videó – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A Rheinmetall AG tőzsdén jegyzett hadiipari óriás Ukrajnában hozott létre vegyes vállalatot. A cég Magyarországon is terjeszkedik, rögtön három helyszínen.
A német Rheinmetall vegyes vállalatot hozott létre az ukrán Ukroboronprom állami konszernnel tankok gyártására és karbantartására Ukrajnában – idézte a Handelsblatt német gazdasági lap pénteken a Rheinmetall vezérigazgatóját az MTI tudósítása szerint.
"A vonatkozó szerződések megszülettek" – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója. A vállalatvezető hozzátette, hogy az együttműködés az ukrajnai páncélozott járművek karbantartására és javítására vonatkozik, és ezzel párhuzamosan megkezdik harckocsik építésének az előkészületeit is.
A Rheinmetall 51 százalékos többségi részesedéssel rendelkezik a vegyes vállalkozásban, és a német cég adja a menedzsmentet is. A Handelsblatt azt írta: a Rheinmetall arra számít, hogy a következő napokban két további, lőszer és légvédelmi rendszerek gyártásával foglalkozó vegyesvállalat létrehozásáról is születhet szerződés.
Ismerős a cég
Magyarországon a Rheinmetall vállalatcsoport három helyszínen is terjeszkedik. A Palkovics László vezérigazgatósága alatt működő N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. 49 százalékos részesedése mellett lőszergyárat húznak fel Várpalotán; Zalaegerszegen Lynx összeszerelő üzem épül (ez egy ultramodern páncélozott gyalogsági harcjármű, 218 darabot rendeltünk belőle, ebből 172-t gyártanak majd Zalában); a budapesti Infoparkban pedig szoftverfejlesztő központot nyitnak majd. Ehhez létrehoztak három magyar leányt, ezek sorrendben a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt., a Rheinmetall Hungary Zrt., és a Rheinmetall Electronics Hungary Kft.
A német hadiipari óriás nemrég leigazolta a Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberben minden előzmény nélkül felmentett államtitkárát, Maróth Gáspárt kelet-európai koordinációs vezetőnek.
Tavaly év elején a Rheinmetall részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,1 százalékos tulajdont szerzett a 4iG-ben, amivel Jászai Gellért cégcsoportjának legnagyobb nemzetközi befektetőjévé léptek elő.
A 4iG és a Rheinmetall, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel kiegészülve közös vállalatot is alapított. A Rheinmetall többségi tulajdonában lévő cég célja egyfelől a Magyar Honvédség digitalizációjának elősegítése, másfelől pedig a kelet-közép-európai NATO-tagállamok hadseregei számára korszerű digitális eszközök fejlesztése és forgalmazása.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.