Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
„A veszélyhelyzetre tekintettel rendeleti úton” hirdetik majd ki a változásokat.
A szerda este közzétett rendelet címe rejtélyes: „egy nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges veszélyhelyzeti intézkedésekről”. Arról szól, hogy
a háborús veszély miatt a Paks II. esetében nem kell alkalmazni a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában megállapodott a Paks II. atomerőmű építéséről szóló szerződés módosításáról, amit az Európai Bizottság gyorsan jóvá is hagyott. Azt azonban eddig nem közölte a kormány, hogy pontosan mit tartalmaz a módosítás. Mivel 2014-ben törvényt hoztak „Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás Kihirdetéséről”, a nemzetközi szerződésekről szóló említett törvény szerint a módosításáról is törvényt kellene hozni. Ezt írja felül a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve a kormány, annak ellenére, hogy az Országgyűlés folyamatosan ülésezik és tucatszám fogad el törvényeket.
Jávor Benedek: Lényegtelen módosítások történtek csak Paks II. szerződésében
Jávor szerint így nem sikerült megszabadulni a problémáktól.
A mostani rendelet felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával döntsön a végleges szövegről, és írja azt alá, önmagát – azaz a kormányt – pedig arra, hogy azt „a veszélyhelyzetre tekintettel rendeleti úton” hirdesse ki.
Más kérdés, hogy egy nemzetközi szerződés szövegét rendeletben történő kihirdetés esetén is közzé kell tenni a rendelet mellékleteként. Eddig legalábbis mindig így volt, de nem lehet tudni, nem talál-e a kormány valamilyen jogi megoldást ennek elkerülésére. Ám ha közzéteszik is, parlamenti vita – napirend előtti felszólalásokat és képviselői kérdéseket leszámítva – nem lehet róla.
Jávor Benedek Paks II-ről: A kormány egy mozdulattal a saját nyakába húzhatja az egész katasztrófakupacot
Titkolja a kormány, mit módosítottak a paksi bővítésről szóló szerződésen, de Jávor Benedek volt EP-képviselő szerint lecserélhetik a jelenlegi fővállalkozó Roszatomot. Ha valóban erről van szó, annak nagyon komoly következményei lennének, például elszállhatnak az árak. Jávor szerint Szijjártó útjának időzítése nem véletlen, az USA által bejelentett szankciók környékére időzítették.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.