Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tiltakozó Keresztény Zoltán szerint a Fidesz pénzelvonása egy kisebb trianoni tragédiával ér fel.
„Adjátok vissza, amit elvettetek tőlünk! - A magyarok” – olvasható piros-fehér-zöld betűkkel a felirat azon a nagyjából másfél méter magas páncélszekrényen, amit két tiltakozó állampolgár helyezett el Mészáros Lőrinc villája előtt. Egyikük, Keresztény Zoltán – aki korábban több figyelemfelkeltő akciót is szervezett – Facebookon számolt be a megmozdulásról, amit a 444 szúrt ki.
Arról is írt, hogy szerinte nem keresztényi cselekedet elvenni a másét, de ha már így történt, az igazán keresztényi dolog az lenne, ha most – a gazdasági válságban – visszaadnák az állampolgároknak, hogy a saját lábra tudjanak állni, hiszen a magyaroknak járó uniós pénzt politikai alapon kiválasztott oligarchák luxusvillákra és jachtokra költötték.
Keresztény úgy látja, a Fidesz holdudvara számára kiosztott pénzek talán még igazságtalanabbul jutnak el hozzájuk, mint amikor az MSZMP osztotta újra a nemzeti vagyont, a „már-már a szovjet hadseregre jellemző zabrálás, a magyar társadalommal szemben mostanra egy kisebb trianoni tragédiával ér fel”.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.