Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A KSH nem veszi figyelembe a betétdíjakat az inflációban, mivel a csomagolóanyagok visszaválthatóak. Az energiainfláció számításáról a KSH még tárgyal az Eurostattal, de az eredménytől függetlenül nem fogják visszamenőleg módosítani az inflációs adatokat.
Mivel visszaváltható termékekről van szó, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem fogja figyelembe venni a csomagolások betétdíját a fogyasztói árak megfigyelése során, illetve így nem számítja bele az inflációba – erősítette meg kérdésre Cseh Tímea, a statisztikai hivatal főosztályvezetője az infláció számításának hátteréről és módszertanáról tartott sajtótájékoztatón. Ezt az alapelvet nem befolyásolja, hogy a gyakorlatban mekkora lesz majd a visszaváltási arány, vagyis a megvásárolt csomagolások mekkora hányadát váltják vissza a háztartások.
A KSH órákkal korábban publikálta a decemberi inflációs adatot, ami – ismét – pozitív meglepetést okozott, az elemzői konszenzusnál valamivel kedvezőbb, 5,5 százalékos lett. Cseh Tímea hangsúlyozta, hogy az eltérés a várakozásokhoz képest csekély.
Az adatot – ismét – a háztartási energia árának alakulása húzta le, a háztartási energia inflációja ugyanis tovább mérséklődött. Ezzel kapcsolatban egy ideje szakmai vita zajlik, 2022 augusztusában, a kétsávos díjrendszer bevezetésekor ugyanis a statisztikai hivatal módszertani változtatást hajtott végre: a háztartások által az energiatermékekért fizetett átlagos egységárat számolják ki – mivel a díjsáv határa a fogyasztási mennyiség, a havonta kalkulált átlagár függ a háztartások fogyasztásától (mennyi fogyasztás esik az alsó, és mennyi a felső díjsávba).
Cseh Tímea emlékeztetett rá, hogy komoly módszertani nehézséggel szembesültek, az elfogyasztott mennyiség befolyásolja az átlagos árat. Ilyen más termék esetében nincs. (Vagyis nincs például olyan, hogy a boltban attól függne mondjuk a kenyér ára, hány veknit veszünk belőle.) A hvg.hu kérdésére elmondta, hogy áttekintették a módszertani lehetőségeket, és ezt tekintették a legmegfelelőbbnek, nemzetközi sztenderdeknek legjobban megfelelőnek. (Ezzel együtt a módszertan számos kritikát váltott ki, egyes elemzők, szakértők szerint mivel az elfogyasztott mennyiség szerepet játszik az átlagár kalkulációjában, a KSH tulajdonképpen nem árváltozásokat mér.)
Lehetne tíz százalék alatt az infláció, ha az energia árát is úgy számolná a KSH, mint a kakaós csigáét?
Miközben a gázárak egy éve változatlanok, a Központi Statisztikai Hivatal szerint a vezetékes gázért 33,5 százalékkal kevesebbet kell fizetni, mint egy éve. Ha a KSH a gáz esetében nem értékindexet számolna árindex helyett, majdnem 11 százalék lenne az infláció.
A KSH az energiainfláció számításáról jelenleg is tárgyalásokat folytat az uniós statisztikai hivatallal, az Eurostattal. Ám még ha ennek eredményeképpen változna is a módszertan, visszamenőleg nem fogják újraszámolni az inflációs adatokat – utalt rá Cseh Tímea azzal, hogy az inflációs adatokban soha nem szoktak revíziót végrehajtani. (Praktikusan ez azt jelenti, hogy ha változik a módszertan, akkor a KSH csak húz egy vörös vonalat, jelezve, hogy az adatok korlátozottan összehasonlíthatóak a korábbiakkal.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.