A biztosítók többsége kivezette a lakásbiztosítások éves fordulójához kötött kampányban kínált kedvezményeit, megint emelkedtek a díjak – figyelmeztetett az Insura.hu biztosításközvetítő. Adataik szerint
májusban átlagosan 49 700 forint volt a megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, ami 14 százalékkal haladja meg a lakásbiztosítási kampány során közvetített szerződések átlagos díjszintjét,
és gyakorlatilag megegyezik az előző év első felében tapasztalt értékkel.
Ennek ellenére az írták Kozma Gábor vezérigazgatót idézve, hogy továbbra is érdemes felülvizsgálni a meglévő szerződéseket, mert még találhatnak kedvezőbb feltételű ajánlatokat, a biztosítás megkötésének évfordulójakor.
https://hvg.hu/kkv/20240304_Lakasbiztositasi_kampany_Generali_Alfa_KOBE
Összeállításukból kiderül: négy biztosítónál gyűlik a legtöbb új szerződés:
a Generali, a Groupama, az Alfa, valamint a KÖBE részesedése megközelíti az összes új szerződés 70 százalékát.
Az is felmérték, hogy a kampányt kihasználó lakástulajdonosok – az összes tulajdonos 14 százaléka – milyen motivációk alapján lépett: 62 százaléka spórolni akart, mások azonos díjon magasabb szintű védelmet vásároltak, vagy jelenlegi igényeik alapján teljesen testre szabták a lakásbiztosításukat. Az ajándékok és a kedvezmények csupán 3 százalék esetében jelentettek motivációt a biztosításváltásnál.
Akik pedig nem éltek a lehetőséggel, azoknak az indokait egy ábrán mutatták meg:
