Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Navracsics Tibor után Varga Mihály is arról beszélt, hogy a kormány az iparűzésiadó-bevételek egy részét elvenné a helyi önkormányzatoktól, és a pénzt egy területfejlesztési alapba csatornázná át.
„Készülünk az iparűzési adó (hipa) rendszerének átalakítására. Ez nem vesz el pénzt az önkormányzatoktól, de átalakítja a területfejlesztést. Egy alapban gondolkodik a kormány, a járási szintű fejlesztéseket hangolja ezen keresztül össze a kormány” – erősítette meg Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága előtt tartott meghallgatásán.
A tárcavezető szerint a hipa-bevételek növekedése 115-120 milliárd forint lehet jövőre „ebből lehet forrásokat átcsoportosítani területfejlesztési célokra”.
Jegyezzük meg: azzal szemben, amit a miniszter sugallt,
ez a helyi önkormányzatok megsarcolása. Ugyanis nemcsak a hipa-bevételek nőnek, hanem az árak is, vagyis az önkormányzatok költségei is.
Tehát a kiadásaikhoz viszonyítva az önkormányzatoknál kevesebb bevételt hagyna a kormány. Egyébként mára a hipa az önkormányzatok utolsó érdemi önálló bevételi forrása, most ennek egy részét venné el a kormány, és bizony annak sem fognak örülni a helyhatóságok, hogy bár visszakaphatják a pénz egy részét, azt már a kormány dönti el, hogy mire költhetik, míg eddig szabadon dönthettek a felhasználásról.
A hipa átalakítása kapcsán egymásnak ellentmondónak tűnő nyilatkozatok érkeztek a kormányból az elmúlt napokban.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a héten jelentette be: adóbevételt vonnak el a nagyobb önkormányzatoktól, hogy a kevésbé módosak között osszák szét. A miniszter azt mondta, az iparűzési adó jövő évi többletéből képeznének egy úgynevezett területfejlesztési alapot, amelyre pályázhatnának a járások. Nyilatkozatában ráadásul a Pénzügyminisztérium számaira hivatkozva fogalmazott úgy: 65 milliárd forintos lesz ez a forrás.
„Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években,
az átalakításról nem született döntés”
– közölte aztán Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a DK-s Földi Judit írásbeli kérdésére válaszolva.
Az ellentmondás úgy oldható fel, hogy feltételezzük: a hipa átalakításáról és a területfejlesztési alap létrehozásáról nem született konkrét döntés, amennyiben arra még nem bólintott rá a kormányülés, illetve az átalakítás részleteinek kidolgozása és kodifikálása még folyamatban van a jövő évi büdzsé tervezésével párhuzamosan.
A határozott miniszteri kijelentések (Navracsics és Varga) alapján azonban a kérdés eldöntöttnek tekinthető.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?